A svéd kutatók 30 ezer olyan enzimet találtak a különböző élőlényekben, amelyek segítenek lebontani a műanyagokat. Mára szinte tényleg nincs olyan pontja a világnak, amelyet ne szennyezett volna már be a műanyag. Az óceánok mélyén éppúgy találni belőle, mint a hegycsúcsok közelében. A probléma pedig ezzel többek között az, hogy több 100 évig is eltarthat, mire lebomlik. A kutatók ezért évek óta keresik a megoldást arra, hogy miként lehetne felgyorsítani a folyamatot. A munka közben egy érdekes felfedezésre jutottak.

A Microbial Ecology című tudományos lapban közzétett publikáció alapján a brit Guardian azt írta, hogy több mint 200 millió gént vizsgáltak át, és találtak nagyjából 30 ezer olyan enzimet, amellyel az élőlények 10 különböző műanyagtípust képesek lebontani. A HVG szemlézte, hogy a tanulmány az első olyan átfogó vizsgálat, amellyel azt mérték fel, mennyire képesek a baktériumok lebontani a műanyagot. Ezek alapján azt találták, hogy minden negyedik vizsgált organizmusnak van olyan enzimje, amellyel ez lehetővé válik.

Egy új kutatás bizonyítja, hogy a baktériumok átállnak a műanyagok elfogyasztására

Meglepetés a hasznos felfedezés

A tudósokat is meglepte, hogy ezeknek az enzimeknek a száma és típusa megegyezik az adott területen lévő műanyagszennyezés mértékével és típusával. Szerintük ez azt bizonyítja, hogy a globális műanyagszennyezésnek komoly hatása van a mikrobiális ökológiára. Jan Zrimec, a svédországi Chalmers Egyetem kutatója arról beszélt, hogy nem számítottak arra, hogy ilyen sok enzimet találnak majd. Mindez ugyanakkor jól mutatja, hogyan reagál a környezet az őt érő terhelésre. A megtalált 30 ezer enzim közül 12 ezerre az óceánokban lévő baktériumoknál bukkantak. Ezek a minták 67 különböző helyszínről és három különböző mélységből származnak. A másik 18 ezer enzim 38 ország 169 helyszínének 11 különböző élőlényéből származik.

Ismeretlen a folyamatok jó része a műanyagok bontásában

A megtalált enzimek nagyjából 60 százalékával eddig még nem találkoztak a tudósok, vagyis ezek számunkra ismeretlen módon bontják le a műanyagot - írták.  A következő lépés, hogy a legígéretesebb enzimeket a laboratóriumokban teszteljék abból a célból, hogy megállapítsák, a jövőben melyik lehet alkalmas a műanyaghulladék hatékony kezelésére.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás