Az őszi vetésű növények, a búza, az árpa és a repce 30-40 százalékát károsíthatja a belvíz Békés megyében. A kár azonban nagyobb lehet, ha viszonylag rövid időn belül nem vonul le a belvíz a mezőgazdasági területekről.

A terméskiesés országos viszonylatban még nem jelentős, de a szakértők már tudnak  olyan vetésekről, amelyeknél máris 100 százalékos a pusztulás mértéke. Békésben tavaly ilyenkor ugyancsak komoly belvízhelyzet volt, a nyár pedig már aszályos volt. Az információk szerint kárigényt még egyetlen helyi gazda sem nyújtott be.

A csapadékos időjárás és a belvíz késelteti a talajelőkészítési munkákat és néhány korai vetésű növény, mint például a mák vetését. A mákot március 15-ig jó lenne elültetni, ha a következő napokban száraz, szeles idő lesz, erre van is esély; ahogyan kedvező időjárás esetén a talajelőkészítési és tárcsázási munkák is behozhatók még.

Ilyen körülmények között nem tudnak dolgozni a gazdák, késnek a tavaszi munkálatokkal (Fotó: hirado.hu)
 

A tavaszi árpát és a cukorrépát március második felében, a napraforgót és a kukoricát csak áprilisban kell vetni, így ott még nincsenek késésben a gazdák.

A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság keddi tájékoztatása szerint Békés megyében a belvízzel elöntött terület nagysága 12 325 hektár, melyből vetés 3 990 hektár, szántó 2 640 hektár, rét és legelő 4 190 hektár.

Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás