Különleges fa növekedik a New York-i Syracuse Egyetem udvarán. Az intézmény egyik professzora ugyanis létrehozott egy olyan fát, amelyen negyven különböző gyümölcs – köztük cseresznye, őszibarack, nektarin, szilva és mandula – is terem. A fa nemesítése és sikeres gondozása Sam Van Aken érdeme. Akkor fogott bele a megvalósításához, amikor bezárásra ítéltek egy gyümölcsöskertet New Yorkban.

Az egyetemi tanár, aki egy pennsylvaniai gazdaságban nőtt fel, nem akarta, hogy a kertben lévő növények, köztük 150-200 éves őshonos, ritkaságnak számító csonthéjasokat termő fák odavesszenek – tudósított az erdekesvilag.hu.   Úgy döntött, hogy egy hibrid megalkotásával megmenti őket. A férfi a „chip-szemzésnek” nevezett eljárással az évek során 16 darab különleges fát hozott létre. Ezeket később múzeumoknak és alapítványoknak ajándékozta. Az elsőt pedig ő maga ültetette el az egyetem udvarán.

A férfi a „chip-szemzésnek” nevezett eljárással az évek során 16 darab különleges fát hozott létre (Fotó: Sam Van Aken)

A fa télen úgy néz ki úgy, mint bármely másik, tavasszal azonban rózsaszín, lila és fehér virágok pompája borítja. Nyáron aztán negyvenféle gyümölcs terem rajta. Beletelt néhány évbe, mire látványos eredményt tudott felmutatni, ma azonban már egyre bőségesebb termést hoz.

Van Aken, aki művészeti és értékmegőrzési projektként tekint a 40 gyümölcsöt termő fára, további terveket is sző. Azt tervezi, hogy hamarosan létrehoz egy gyümölcsöskertet is, amelyben csak ilyen csodafák lesznek.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás