Már régebben került a parlament elé olyan agrártárgyú törvénytervezet, amely jelentős átalakulást hozhat a hazai agráriumban. Az Agrárminisztérium viszont most elkészítette a gazdaságátadásról szóló javaslatát, amiből kiderül, hogy ki, kinek, milyen feltételek mellett adhatja át egyetlen szerződéssel az egész birtokát.

Sok tényező hátráltatta, illetve tette bonyolulttá az egyes mezőgazdasági üzemek öröklését, átadását, ami a generációváltás ütemére is károsan hatott. Hiába támogatta uniós forrás ezt a folyamatot, csak kevés érintett járta végig a nem egyszerű utat.

Csak mezőgazdasági őstermelő, mező- és erdőgazdasági, valamint kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó gazdaságának átadására kerülhet sor (Fotó: Pixabay)

Nos, e helyzet alapjaiban változhat, ha a parlament elfogadja az agrártárca benyújtott törvényjavaslatát – írja Gazdanet rovatában a szabadfold.hu.

Föld, ingóságok és ingatlanok, vagyoni értékű jogok, társasági részesedések

Egyértelműsítik, hogy ki adhatja és ki veheti át egyetlen szerződéssel a gazdaságot. Lényeges, hogy a kapcsolódó összes elem – tehát a föld, az ingóságok és ingatlanok, a vagyoni értékű jogok, társasági részesedések stb. – egyetlen szerződésben átruházhatóak lesznek.

Gazdaságátadási szerződéssel csak mezőgazdasági őstermelő, mező- és erdőgazdasági, valamint kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó gazdaságának átadására kerülhet sor.

Az a gazda élhet a lehetőséggel, aki az öregségi nyugdíjkorhatárt elérte, vagy a szerződés megkötésétől számítva legfeljebb 5 éven belül eléri, legalább 10 éve a saját nevében és saját kockázatára folytat mező- vagy erdőgazdasági, illetve kiegészítő tevékenységet, és ebből igazoltan árbevétele származott.

Az is átadhatja, aki az érintett gazdaság földterületének több mint háromnegyedét legalább 3 éve hivatalosan használja; erdő esetén az erdőgazdálkodói nyilvántartásba legalább 3 éve bejegyzett erdőgazdálkodó, vagy az akként bejegyzett gazdasági társaság tulajdonosa.

Bárki nem veheti át a birtokokat

A tervek szerint előírás lesz, hogy a gazdaság átadójánál legalább 10 évvel fiatalabb legyen, és olyan, aki még nem töltötte be a 60. életévét. Őstermelőnek vagy mező- vagy erdőgazdasági tevékenységet folytató egyéni vállalkozónak kell lennie, az átadóval hozzátartozói láncolatban vagy a gazdaság átadójával minimum 7 éve munkaviszonyban, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban kell állnia.

A gazdaságátadási szerződés négyféle lehet: adásvételi, ajándékozási, eltartási vagy életjáradéki változat. Lehetővé tennének egy átmeneti együttműködést is.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás