Az állattenyésztés bővítése továbbra is fontos szerepet tölt be hazánk mezőgazdaságának fejlesztésében. A mostani, egymilliárd forint értékű fejlesztés - amely a hernádi Herbro Kft. keltetőüzemében történt meg - is ezt, illetve a baromfiágazat fejlesztését szolgálja.

Czerván György, az agrárgazdaságért felelős államtitkár kiemelte: a magyar baromfiágazat exportorientált, magas szintű az integráció jellemzi, ezért bármelyik más ágazatnak is például szolgálhat a szervezettsége. Emellett fontos megjegyezni, hogy szinte teljes mértékben magyar tulajdonosi háttérrel rendelkezik.

A Herbro kft országos szintű beruházás hajtott végre a Pest megyei Hernádon. A közel egymilliárd forintos fejlesztéshez mintegy 400 millió forint önerőt biztosítottak a cég vezetői. A fennmaradó összegre a vállalkozás pályázott, és az Állattartó Telepek Korszerűsítésére kiírt vidékfejlesztési forrásból több mint 245 millió forintot nyert el, továbbá a kormány által meghirdetett Növekedési Hitelprogramból jutott kedvezményes hitelhez – hangsúlyozta Czerván György.

Pogácsás Tibor a térség országgyűlési képviselője elmondta: az utóbbi években megteremtődött a lehetőség, hogy a magyar vállalkozások kedvező és biztonságos körülmények között fektethessenek be, és ennek eredményeképpen a foglalkoztatás is jelentően bővülhessen.

A fejlesztéssel a keltető üzem kapacitás a duplájára növekedett és 5 új munkahely is létrejött
 

Tarnai Richárd, Pest megye kormánymegbízottja hangsúlyozta: a kormány a bürokrácia csökkentésével, az ügyfelek érdekét szolgáló közigazgatással igyekszik közreműködni a Herbro Kft.-hez hasonló magyar vállalkozások beruházásainak megvalósításában.

Temesi István a Herbro kft egyik tulajdonosa elmondta: a vállalkozás vezetői 2013-ban döntött arról, hogy hozzákezdenek az 1980 óta fennálló keltető üzem technológiai és építészeti felújításához. Feladatul tűzték ki, hogy a Her-Csi-Hús Kft. integrációjához tartozó telepek folyamatos minőségi naposcsibe igényének biztosítása céljából növeljék az évi 11 millió darabos kapacitást, válaszul a hazai piaci részesedés bővülésére és az új növekedési lehetőségekre.

A technológiai fejlesztéssel a hernádi keltető üzem előkeltetőgép kapacitása több, mint kétszeresére növekedett, így éves szinten több mint 26 millió naposcsibe keltetését teszi lehetővé. A modernizáció eredményeként újabb 5 munkahelyet létesítettek, 20 főről 25 főre bővült a létszám.

Forrás: FM Sajtóiroda

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás