Idén szeptemberben, miközben a világ szeme a magyar menekültválságon volt, háború zajlott a brüsszeli utcákon is. A kvóták eltörlése miatt felháborodott termelők tejjel áztatták az aszfaltot, tüzeket gyújtottak, és összecsaptak a rendőrökkel is.

Mi okozta a felháborodást?

Franciaországban már a hivatalos statisztikák szerint is minden másnap öngyilkos lesz egy termelő – a gazdaszervezetek szerint ez csak a jéghegy csúcsa. Az országban ötven évvel ezelőtt négymillió embernek adott munkát a mezőgazdaság, ez a szám mára kevesebb, mint a negyedére csökkent.

A kvótarendszer eltörlése egész családok egzisztenciáját teszi tönkre azzal, hogy európai méretekben lehetővé teszi a szabad versenyt, ezzel a magyar kisgazdaságoknál jobban gépesített és versenyképesebb, de a nagyüzemekkel szemben még mindig fegyvertelen európai gazdák alól húzza ki a talajt.

A döntéshozók azzal érvelnek, hogy a termelés korlátozását célzó kvótarendszer ideje lejárt, a szabad versenyre szükség van, mert a növekvő keresletet csak az egyre költséghatékonyabb, növekvő termelés tudja kielégíteni.

A tejválság miatt egyes gazdák akár életük munkáját is elveszíthetik
 

Azon túl, hogy a gazdák szerint a kereslet inkább csökken, mint nő, a termelők egész életük munkáját látják elúszni – nem csoda, ha kézzel-lábbal tiltakoznak a változások ellen. Európa a minél szélesebb integrációt – tehát a szövetkezést – ajánlgatja nekik, de ehhez sem fűlik a foguk.

- Ezért kell elpusztulnunk, mert bár mi ajánlunk megoldást, de szerintük csak a szövetkezés a járható út – mondta egy tehenészgazda. – Ez nem igazság. Tíz éven keresztül dolgoztunk a szüleimmel azon, hogy kialakítsunk egy működő rendszert. Mostanra mindent egyenesbe hoztunk, de miért? Hogy dobra verjük az egészet? Sajnálom, ezzel nem értek egyet.

-Tulajdonképpen mi semmi mást nem akarunk, mint azt, hogy Európa az együttműködésről szóljon – vélte egy másik. – A tőkések és a pénzvilág azt akarják, hogy Európa a versenyről szóljon. De ők maguk nem akarnak versenyezni, csak nekünk, a termelőknek ajánlgatják ezt a modellt.

Forrás: hu.euronews.com/

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás