Együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetségével (MGKSZ) 2014. november 21-én Budapesten.

Az együttműködés főképp a magyar kitenyésztésű galamb, baromfi és nyúlfajták népszerűsítésére és széleskörű elterjesztésére terjed ki.

Forrás: NAK
 

A 102 egyesületet összefogó, és mintegy 3 ezer tagot számláló MGKSZ célja, hogy minél több háztáji gazdaság foglalkozzon nagytestű galambok tartásával, így az eddiginél több család asztalára kerülhetne az egészséges galambhúsból - mondta Uhrner Antal, az MGKSZ elnöke. Hozzátette: ehhez a Szövetség tagjai kedvezményes áron biztosítanának tenyészgalambokat, illetve szakmai tanácsadással segítenék a szárnyasok tartását.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke elmondta: a Kamara minden lehetséges eszközével támogatni kívánja, hogy növekedjen a hazai galambhús-fogyasztás, hiszen napjainkban méltatlanul mellőzött ez az olcsón előállítható, ízletes húsféleség. A megállapodás lehetőséget nyújt a tagjainak széleskörű tájékoztatására, közös rendezvények megszervezésére is – hangsúlyozta a NAK elnöke.

Forrás: NAK

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás