Raktároztassa inkább a vizet a talajban!!

Sajnos, ez a tavasz is a csapadékhiánytól visszhangzott, amit még mindig hallani, amikor az aratásra, a búza és repce várható terméseredményeire gondolunk. Pedig most már bőven esik Medárd óta, ami a kalásznak már nem kellene, ellenben a kukorica és napraforgó - a szójával karöltve - hálásan fejlődik.

Mikor vetünk véget ennek a folyamatos NEMJÓ-nak?

Most kell elkezdeni a tarlóhántáskor a szármaradványok megbecsülésével, a talajba való visszaforgatásával s irányított mikrobiális lebontásával, majd a szerves alkotórészeinek hatékony beépítésével, ami jóval tovább biztosítja – ha visszakerül – a megfelelő nedvességtartalmat, s az aszályhatás nem, vagy csak hetekkel, hónapokkal később jelentkezik.

Kérdezzék meg a több éve BactoFil® Technológiát alkalmazó gazdatársaikat, miért is érzik magukat nagyobb biztonságban csapadékhiány esetén is?

Tarlókezeléssel NYER vagy VESZÍT?!
avagy a
szármaradványokban rejlő NYERESÉGEK és VESZTESÉGEK...

Magyarország 4,3 millió hektár szántóterületének több, mint 80%-án kalászosokat, kukoricát, napraforgót és őszi káposztarepcét termesztenek, melyek szervesanyag-produktuma átlagosan a 8-10 tonnát is elérhet hektáronként. Mindez jelentős és értékes tápelemtartalommal bír, melynek egy részét a termésbetakarítással eltávolítjuk, másik része viszont a termőterületen maradóan, tarlóhántással visszakerül a talajba. Ha nem lopják el a talajoktól!

A talajban történő szervesanyag lebontása során jelentős mennyiségű, a növények számára felvehető makroelem kerül vissza a talajba.

Mindez forintokban is kifejezhető gazdasági NYERESÉG, ha ezen melléktermékeket a talajba juttatjuk, ezzel az őszi műtrágyaKÖLTSÉG is mérséklődik. További NYERESÉG a maradványok bontásával a talajba visszajuttatott mikroelemek mennyisége is.

A növénytermesztésben a tápanyag-utánpótlás alapfogása, hogy a betakarítással elszállított termés-tápanyagveszteség és a maradó holt szervesanyag-tömegben (biomassza) felhalmozott ásványi anyagok hogyan kerülnek vissza a talajba.

A szármaradványok irányított bontásával a talajok nitrogén, foszfor, kálium és mikroelem hiánypótlása valósul meg, így a fontos humuszképződés mellett a növény számára biztosít folyamatos, kiegyenlített tápelem és tápanyag ellátást.

Csökkentve a talaj anyagVESZTESÉGÉT.

A talaj és a termelő ANYAGi NYERESÉGE vagy VESZTESÉGE (leegyszerűsítve)

  Talaj és a Termelő
Növényi maradványok

NYERESÉGE
ha visszakerül a talajba a szalma

VESZTESÉGE
ha elkerül a szalma a talajról

Búza +24.000-30.000.- Ft/ha -24.000-30.000.- Ft/ha
Repce +20.000-30.000.-Ft/ha -20.000-30.000.- Ft/ha

TERMŐTALAJ    
Szervesanyag tartalma Növekszik Csökken
Vízmegtartóképessége Növekszik Csökken
A terület aszálytűrő képessége Növekszik Csökken
Aszálykár esélye Csökken Évről évre növekszik
Műtrágyaköltség Csökken Évről évre növekszik

Az AGRO.bio DEMOFARM-jain vizsgáltuk, hogy a BactoFil Cell cellulózbontó alkalmazásával az utóveteményben miként jelentkezik a feltárt tápanyagok NYERESÉGE a növényi zöldtömeg növekedésében:

Felhasználási javaslat:

A BactoFil Cell cellulózbontót (1 l/ha 200-400 l/ha vízmennyiséggel) közvetlenül az egyenletes apróságúra felaprított szármaradványokra kell permetezni, majd azonnal a talajba kell dolgozni. Ha BactoFil T-Jet-el végezzük a munkát, akkor minimum 60 liter/ha lémennyiséggel dolgozzunk. A talajmunkára legalkalmasabb eszközök a tárcsa, a kultivátor és a grubber, amelyek a hatékony lebontást elősegítően egyenletesen keverik be a növényi maradványokat a talajba.

További információ: www.agrobio.hu

Daoda Zoltán
szakmai igazgató
AGRO.bio Hungary Kft.

(x)

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás