Október 2-án adták át a bezenyei Ipari Park területét, amelyre több év alatt 1 milliárd eurót költenek majd a tervek megvalósítására. Mindez erősen érinti a hazai hajtatásos termesztés jövőjét is. Az eredeti tervek szerint a 30 hektárosra tervezett üvegházi felületet 20 hektár fóliás és 30 hektár szabadföldi kertészet, valamint egy 5 hektáros vertikális farm és egy 4 hektáros akvapóniás rendszer egészíti ki, utóbbiban értékes halfajokat és kertészeti növényeket együtt termelnének.

Az átadón Nagy István agrárminiszter elmondta, hogy a fejlesztés hozzájárul a térség tőkevonzó képességének erősítéséhez, a helyi gazdaság élénkítéséhez és munkahelyeket teremt. Ezáltal segíti a vidék népességmegtartó képességét, hogy több generáció találjon megélhetést és boldogulást a szülőhelyén. Összességében pedig lehetővé teszi a vidéki életszínvonal emelését. A miniszter szerint az ipari park kialakítása tehát számos pozitív hatást hoz magával. A vállalatok betelepülésével nő a foglalkoztatás, a technológiai fejlődés, az innováció iránti nyitottság erősödik és innovációs teljesítmény javul, az ipari kibocsátás fokozódásával növekvő adóbevételekhez juthat a település. Ezek a multiplikátor hatások érvényesülnek a mostani projekt esetében is - írta az Agrárszektor.

Szabadföldi kertészet és fóliás termesztés is lesz az új, bezenyei gigaberuházásban - képünk illusztráció

Elhangzott, hogy a terület:

  • kedvező geopolitikai adottságú,
  • kiváló közlekedési infrastruktúrával rendelkezik,
  • közel van a transz-európai közlekedési folyosókhoz.

A beruházástól azt remélik, hogy Magyarország télen nem paradicsomimportőrként, hanem -exportőrként jelenhet meg a térségben. A hazai ágazati szereplőket viszont az aggasztja, hogy a tervezett kertészeti beruházás nagyobb termelési kapacitást eredményezne, mint az 5 legnagyobb magyar kertészet együttes kibocsátása.

Kapcsolódó: A kertészágazatba érkezik Magyarország történetének egyik legnagyobb beruházása

Közép-Európa legkorszerűbb kertészeti termelési, feldolgozási és logisztikai központja épül a német FAKT AG egymilliárd eurós (313,7 milliárd forint) beruházásában Hegyeshalom és Bezenye határában. A hírt Nagy István agrárminiszter jelentette be egy sajtótájékoztatón Mosonmagyaróváron. A 330 hektáron létrejövő kertészeti beruházás megvalósításával versenyképesebbé válhat a magyar mezőgazdaság. Ez a beruházás az elmúlt évtizedek legnagyobb és legkomplexebb hazai agrár- és élelmiszeripari beruházása – mondta a miniszter. A német vállalat 50 hektáron feldolgozó- és logisztikai központot, 30 hektáron üvegházat, 50 hektáron szabadföldi kertészetet hoz létre. Ezzel csaknem a teljes magyar zöldség-gyümölcs ágazat termékei számára adhat kiugrási lehetőséget az európai piacokra. Ezt írtuk 2019. márciusában a hatalmas szabadföldi kertészet projektről.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás