Megjelentek az első levéltetű-kolóniák a ribizlibokrokon is, ezért azokat permetezni kell. Védekezés nélkül néhány nap elteltével már egyetlen ép levelet sem lehet majd találni rajtuk. Ahol a tetvek, a molyok vagy a kórokozó gombák nem bírnak a jó kondícióban lévő növényekkel, ott még nem kell használni a permetezőgépet. A kezdeti tünetek után a fertőzés úgyis leáll, a károsítók nem terjednek tovább. Anyagunkból kiderül, mivel védekezhet a levéltetvek ellen.

Zsigó György, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara budapesti szervezetének alelnöke osztotta meg az aktuális kerti növényvédelmi teendőket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara honlapján, ezt az anyagot szemléztük. Ribiszkében levéltetvekre csak a Karate Zeon 5 CS és a Vegarep EC nyári hígítása engedélyezett. Ez utóbbi szer azt a lecitint is tartalmazza, mely „egyszerű anyagként” többek között őszibarackban tafrina ellen is engedélyezett.

Ribiszkében levéltetvekre csak a Karate Zeon 5 CS és a Vegarep EC nyári hígítása engedélyezett - képünk illusztráció

A monília és a tafrina megelőzéséhez

Eső hatására a két gomba beindulhat, ezért a szakember permetezést javasol azoknak, akinek virágzik a meggyfája, a kajszija, illetve ha tafrinára érzékenyek az őszibarack vagy a nektarin fái. A két gomba ellen csak megelőzéssel lehet védekezni. A tafrináról ebben a cikkünkben írtunk nemrég.

Már fehér bimbós, sőt sok helyen virágzik is a szilva. Egyre többen panaszkodnak a poloskaszagú szilvadarázs megjelenésére és károkozására. Ennek nyomai a mintegy 1 centis, kirágott, ürülékes belsejű, poloskaszagú termések a fák alatt. Érdemes tudni, hogy a körtének és az almának is van poloskaszagú darazsa. Fontos továbbá, hogy a szilvamoly később jelentkezik és a magot nem rágja meg, csupán a gyümölcshúsból fogyaszt.

A szilvadarázs elleni védekezés

Az egy nemzedékes poloskaszagú szilvadarázs a talaj felső rétegében, báb alakban telel. A szilva virágzását megelőzően bújik elő és a tojásait a virágkelyhekbe rakja. Amennyiben nagyjából 2 mm-es, barnuló foltokat látnak a csészeleveleken, sziromhullás után felszívódó készítménnyel védekezni kell a kikelő lárvák ellen. A szakember szerint erre egyetlen felszívódó, III. kategóriás rovarölő hatóanyag alkalmas, az acetamiprid. Ezt a Mospilan 20 SG és SP, a Gazelle 20 SG és SP, valamint a Spilan 20 SG tartalmazzák. Nincs nagy különbség köztük, ezeket lehet használni a kertekben, ráadásul méhkímélő készítmények. A poloskaszagú szilvadarázsra is ezek közül lehet választani. A szárnyas imágók a ragacsos fehér lapra repülnek, ennek használatával lehet időzíteni a kezelést.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás