Április elején több alkalommal tartottak ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálatának munkatársai a Sajó térségében, ahol orvhalászok rendszeres tevékenységére utaló jeleket találtak. Hosszas előzetes megfigyelés után hajtották végre a sikeres akciót. A Sajó térségében tartottak járműellenőrzéseket, az egyik ilyen során bukkantak azokra az orvhalászokra, akiknek autójából élettelen állapotban kerültek elő illegálisan kifogott halak.

A Nébih számolt be róla, hogy a halászati őrök a sötétség beállta után a folyó gátja mellett vártak, majd ellenőrzés alá vonták azt a gépjárművet és az abban tartózkodó 4 tiszalúci személyt, akikről az illegális halászatot feltételezték. A gyakorlott ellenőrök gyanúja hamar beigazolódott: az autó átvizsgálása során egy zsákból 2 darab, 3x3 méteres emelőháló, egy másik zsákból pedig – élettelen állapotban – 1 paduc és 2 dévérkeszeg került elő.

Most az orvhalászok akadtak horogra, büntetést és eltiltást kaptak - képünk illusztráció

Az autóban tartózkodók egyikének sem volt halászatra jogosító okmánya és a sofőrön kívül személyazonosító okmánya sem. Ezért az ellenőrök értesítették a rendőrséget is. A jogosulatlan halászat tényét ketten ismerték el a helyszínen, őket a rendőrség előállította. A Nébih közigazgatási eljárás során mindkettőjüket 100 ezer forintot meghaladó bírság megfizetésére kötelezte, valamint 3 évre eltiltotta a horgászati-halászati tevékenységtől.

Újra lecsaptak, két újabb orvhalász bukott le

Egy hét elteltével újabb 2 orvhalászt értek tetten a Sajón az állami halőrök. A két személy egymástól 30 méterre halászott 3x3méters emelőhálóval, halat fogni a gyors intézkedés miatt nem volt idejük. Az eljárás az érintett személyek ellen folyamatban van. Tavasszal a melegedő vizek ívásra ösztönzik a hazai halfauna jelentős részét, ezért az évnek ebben a szakaszában országszerte megsokszorozódnak a vizekbe rejtett halászeszközök és az engedély nélkül próbálkozó horgászok, halászok. A magyar halállomány megóvása érdekében az ÁHSZ halőrei idén is fokozottan ellenőrzik Magyarország vizein a jogosulatlanul horgászó, halászó személyeket. A Nébih kéri, hogy aki szabálytalanságot tapasztal, haladéktalanul jelezze észrevételét az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címre.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás