Hirdetés
Telt ház lesz Szentlőrincen, a Magro is előadást tart
2017. augusztus 11-én nyitják ki a kapukat az ország egyik jelentős mezőgazdasági szakvásárán, a Szentlőrinci Gazdanapokon. A 3 napos eseményen ismét csaknem négyszáz kiállító képviselteti magát. Idén szakmai konferencia is lesz, amelyen többek között a Magro.hu ügyvezetője is előad a gabonaértékesítés fortélyairól, és újdonság lesz a Kárpát-medencei Gazdasági Találkozó nevet viselő szakmai programsorozat.
Pohl Marietta, a BMVKA ügyvezetője igazgatója"A vásárterületünk gyakorlatilag megtelt, most dolgozunk azon, hogy az ezekben a napokban érkező kéréseknek, igényeknek is meg tudjunk felelni. Megkezdődött a vásárterület felkészítése, hogy kiállítóinkat és vendégeinket a tőlünk megszokott, elvárt szolgáltatásokkal tudjuk fogadni" - adott helyzetjelentést a pecsiujsag.hu-nak a Szentlőrinci Gazdanapokat szervező Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója, Pohl Marietta.
A Szentlőrinci Gazdanapok, mely az eltelt csaknem negyed század alatt az ország egyik jelentős mezőgazdasági vásárává nőtte ki magát, ebben az esztendőben augusztus 11. és 13. között várja a szakmai közönséget és a vásárlátogatókat. Az elmúlt esztendőben a szervezők együttműködési megállapodást kötöttek Horvátország legnagyobb mezőgazdasági vásárát szervező és bonyolító cégével, a Bjelovarski Sajammal, amely évente több szakmai kiállítást szervez.
Hirdetés
Németh István, a Magro.hu ügyvezető igazgatójaAhogy az elmúlt évek során mindig, a péntek most is szakmai nap lesz, a megnyitót követően a termelőket érintő kérdések kerülnek majd a középpontba. Itt a precíziós gazdálkodásról, a termények értékesítéséről, és tőzsdei ismeretekről is szó lesz, ez utóbbi témák a Magro.hu mezőgazdasági piactér egyik alapítója, Németh István előadásában. A vásár ideje alatt további szakmai programok várhatók, többek között lesz szántóföldi bemutató, ahol a gyakorlatban is megismerkedhetnek a gazdák a legújabb a növénytermesztésben alkalmazott eljárásokkal, az erőgépekhez csatlakoztatható adapterekkel.
A „nemzetköziség" terén újdonság is várja a látogatókat, idén útjára indítják a Kárpát-medencei Gazdasági Találkozó nevet viselő programsorozatot, amelyben évről évre más és más országot helyeznek majd a középpontba. Elsőként Székelyföld mutatkozik be, az ott működő Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége által összefogott gazdálkodók, mezőgazdasági szervezetek és vállalkozások bemutatásával.
A vásári gasztronómia terén is széles lesz a kínálat, igyekeztek úgy összeállítani a szolgáltatókat, hogy mindenki találjon igényeinek megfelelő kínálatot. Továbbra is megmaradnak, sőt bővülnek a tematikus „udvarok". Idén ismét megtekinthető lesz az „Őshonos" udvar szürke marhával, juhfajtákkal és parlagi szamárral. A „Baranya" udvarban, a Nemzeti Értéktárba bekerült speciálisan baranyai tyúkfajta és az őshonosnak számító Magyar Óriás nyúl, továbbá Baranyára jellemző, megyénk hírnevét öregbítő hidegvérű lófajták színesítik az állatok seregletét. Mellettük a Baranya megyére jellemző gasztronómiai értékek és programok is bemutatásra kerülnek.
Az eseményen megismerhetjük a precíziós gazdálkodást a gyakorlatban, és a növénytermesztésben alkalmazott gépes újdonságokatA „Hagyományőrzők" udvarában teret adnak az agrártörténetnek, ahol régi eszközök lesznek megtekinthetők.
A gazdanapi kézműves utcában pedig a helyi termelők és a helyi terméket előállítók kínálják majd portékáikat, sok más érdekesség mellett. E mellett lehetőséget teremtenek arra is, hogy minél több családi gazdaság, egyéni gazdálkodó vehessen részt a vásáron.
Az eseményen a Magro.hu kiállítóként is részt vesz a J5/4 standon, ahol várunk minden gazdálkodással foglalkozó érdeklődőt egy hűsítőre és meglepetés ajándékra.
További információ a rendezvényről és a szakmai programról, az alábbi linken található: http://bmvk-gazdanapok.eu/latogatoknak/programok
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés