Jelentős forrást juttatott az állam a tógazdaságok részére azzal, hogy átvette a tavakba szorult 1200 tonna halat. Az ágazatba érkező 800 millió forint megmentette a halászatokat a csődközeli helyzetből. A horgászat közben virágzik, az intenzív haltermelő telepek viszont készletfinanszírozási és munkahelymegtartó támogatásra szorulnak. Az átvett halak azokba a vizekbe kerültek, amelyeken a Magyar Országos Horgász Szövetségnek kizárólagos vagy többségi halászati joga van.

Meghallgatta a kormány a kérésünket, és elfogadta az Agrárminisztérium, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, illetve a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) által közösen összeállított csomagot – nyilatkozta a Világgazdaságnak Lévai Ferenc, a MA-HAL szóvivője, az Aranyponty Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója. A szakember elmondta, hogy 50 éve dolgozik az ágazatban, de eddig még nem fordult elő, hogy a magyar halászatban bárki bármiért kompenzációt kapott volna.

Állami segítséggel menekültek meg a hazai tógazdaságok a csődhullámtól: az 1200 tonna magyar halat a horgászok foghatják ki a vizekből - képünk illusztráció

800 millióval menekültek meg a tógazdaságok

A közös javaslat alapján a COVID-19 koronavírus hatásainak következtében a halastavakba szorult mintegy 1200 tonna halat állami költséggel állami vizekbe telepítették. Ugyan ez mintegy 20 százalékkal a piaci árak alatt történt, ám az ágazatba ezzel beérkező 800 millió forint megmentette a halászatokat a csődhullámtól. Ugyan a nyereséget elveszítettük, de az intézkedés nélkül a piacérett halak visszakerültek volna a tavakba. Ez pedig megbetegedéseket és halpusztulást eredményezett volna. Továbbá a most az állami vizekbe került háromnyaras pontyok foglalták volna a helyet a következő generációk elől - mondta Lévai Ferenc.

https://www.youtube.com/watch?v=npXTI3Upi1Y

A szakember szerint az állami halvásárlásnak csak nyertesei vannak. Egyrészt annak ellenére nem maradt a hal a tógazdaságoknál, hogy az exportpiacok bezárultak és a belföldi forgalom drasztikusan visszaesett. Másrészt pedig az átvett halak azokba a vizekbe kerültek, amelyeken a Magyar Országos Horgász Szövetségnek kizárólagos vagy többségi halászati joga van. Így az intézkedés nem csak az állami kiadási oldalt terhelte, hanem a horgászok kedvére is vált.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás