Hazánk második legfontosabb gyümölcse a meggy az alma után, de nem túl jók a hírek az idei terméssel kapcsolatban. A tavaszi fagyok miatt az idei meggytermés valószínűleg elmarad a tavalyitól, ami 65 ezer tonnányi volt.

Összesen 14,5 ezer hektáron termesztik a meggyet a gazdák, míg cseresznyét csak 2,5 ezer hektáron. Idén a meggyültetvények bejelentett károsult területe közel 5 ezer 400 hektár, a cseresznyéé pedig ezer hektár. 2016-ban 24 milliárd forint állhat rendelkezésre a károk rendezésére.

Idén kevesebb meggy teremhet, mint egy évvel korábban (Fotó: shutterstock)
 

Egyes információk szerint megfelelő támogatáspolitikával, kutatási programokkal, a cseresznye- és meggyágazatban elérhető innovációkkal szeretnék kiegyenlíteni a termésátlagokat. Ezek mellett támogatásokkal is segítik az ágazatban dolgozókat. A területalapú támogatásokon felül az FM a termeléshez kötött támogatási jogcímekből is forrást biztosít a kertészeti ágazatnak: gyümölcsültetvények esetében tavaly mintegy 5,2 milliárd forint volt a keret, ebből hektáronként 96 ezer forintot kaphattak a termelők.

Idén majdnem 14 ezer hektárnyi meggyültetvény és mintegy 2700 hektár cseresznyeültetvény után igényeltek területalapú támogatást a gazdák a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál.

Egyébként Magyarországon 29 termelői szervezet foglalkozik meggyel és cseresznyével. Ezek tavaly 23 ezer 492 tonna meggyet és mintegy ezer tonna cseresznyét forgalmaztak 3,865 milliárd forint és 325 millió forint értékben.

Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás