Zajlik az Európai Parlamentben az új Közös Agrárpolitika (KAP) vitája. Az agrárminiszterek többsége elutasítja a szerintük megszorításokat jelentő változtatásokat és attól is tartanak, hogy jócskán megnövekszik az ügyintézéshez szükséges adminisztráció. Sőt, úgy néz ki, hogy sem a környezetvédelem, sem a fiatalok nem járnak jól az új támogatási rendszerrel. Elmaradhat a generációváltás az agráriumban? A témát az Agrárszektor írta meg bővebben. Kétségbe vonta Albert Deß néppárti képviselő, hogy az új KAP az ügyintézési feladatok csökkentését hozza. A tagállamokra bízott programkidolgozás és -ellenőrzés ötlete a gyakorlatban szerinte még bonyolultabb rendszert eredményez majd. A képviselő szerint ha az egy gazdaságra jutó támogatási összeget maximalizálják, akkor az cégdarabolásokhoz vezet majd. Erről ebben a cikkünkben írtunk korábban. A zöldpárti képviselők pedig attól tartottak, hogy a vidékfejlesztési támogatások jelentős csökkentése a környezetvédelmi célok meghiúsulását okozza. Arról pedig ebben az anyagunkban számoltunk be, hogyan látja ezt a Greenpeace szakértője.
A generációváltás és a környezetvédelem is veszélybe kerülhet az új KAP miatt
Nehéz lesz mérni a támogatások környezeti hatását is, ha az ehhez szükséges számokat és határértékeket a tagállamok maguk határozzák meg. Azok a tagállamok, amelyek kevésbé figyelnek a környezetvédelemre, emiatt versenyképesebbek lesznek a többiekkel szemben. Ilyen feltételekkel pedig csődöt mondhatnak az Európai unió nagyszabású fenntarthatósági elképzelései.
Nagyobb lehet a csökkentés, mint azt gondolták
Eközben a Farm Europe elemzői arra a következtetésre jutottak, hogy a KAP módosításai miatt az agrárpolitika renacionalizálása 16-20 százalékkal is csökkentheti a gazdálkodók bevételeit. Ők a KAP forráscsökkenését összességében 8-12 százalékosra becsülik. Néhány ágazatban, mint például a szemestermények, a tej- vagy a húságazat ennél súlyosabb hatásokkal számolnak. Ebből jön még le további 8-10 százalék, ami az egyes tagállamok programalkotási és társfinanszírozási döntéseitől függ. A jövedelemcsökkenés pedig át fogja strukturálni a mezőgazdaságot: többen feladják majd a termelést, míg máshol erőteljes fellendülés jöhet - írja a Farm Europe elemzése.
A források csökkenése az elemzők szerint a mérethatékonyság felé viszi a termelést. Az intenzifikáció és a méretnövekedés pedig olyan beruházási igénnyel jár, amelyet a fiatal pályakezdők nem képesek kifizetni. Emiatt pedig az agráriumba újonnan belépők száma egyre kevesebb lesz.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás