A bőrcsomósodáskór elleni védekezés a betegség legutóbbi megjelenése óta folyamatos napirendi témának számít, uniós szinten is. A legutóbbi, megelőzésről szóló egyeztetésen zöld utat kaptak a gazdák a megelőző vakcinázások megkezdéséhez.

A témát egyébként a magyar országos főállatorvos hozta fel, de több tagállam is támogatta. Az indítvány lényegében arról szólt, hogy tegyék lehetővé a komoly gazdasági kárral járó betegség elleni védekezést még azelőtt, hogy az ténylegesen megjelenne az adott országban.

A bőrcsomósodáskór a szarvasmarhákra jelent veszélyt
 

A megelőző vakcinázás mellett a rövidesen hatályba lépő törvénymódosítás lehetővé teszi az oltott vagy fertőzött zónából származó vakcinázott állatok és termékek szállítását is: például a hús- és tejtermékek esetében valamennyi kereskedelmi akadály elhárul.

Amint elfogadják a törvénymódosítást és hivatalosan is érvénybe lép, hazánk elkészíti a vakcinázásra vonatkozó tervet. Ezt követően, ha a betegség az országhatártól 100 km-en belül megjelenik, azonnal megkezdődhet a hazai szarvasmarhák oltása.

Forrás: kormany.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás