Hirdetés
Ennek sokan örülhetnek: drágultak az állati és növényi termékek áprilisban
Márciusban 1,4 százalékkal voltak drágábbak a mezőgazdasági termékek, mint 2016 azonos időszakában. Áprilisban tovább emelkedett szinte minden termék termelői ára, immár 4,1 százalékkal kerültek többe a termékek, mint egy évvel ezelőtt. A növényi eredetű termékek is drágulni kezdtek, jó hír lehet ez a gabonatermesztőknek.
Ugyan áprilisban 1,2 százalékkal maradt el a növényi eredetű termékek ára a tavalyihoz képest, ez mégis jó jel ahhoz képest, hogy áprilisban még 3,6 százalék volt ez az érték. A gabonafélék ára 2,2 százalékkal alakultak magasabban, mint tavaly ilyenkor, a gyümölcsök 8,4 százalékkal drágultak, a zöldségfélék ára pedig 1,8 százalékkal emelkedett. Érdemes külön kiemelni a burgonyát, ami 9,1 százalékkal ér most kevesebbet, mint tavaly, míg az eper 36 százalékkal lett drágább egy év alatt.
A zöldségfélék ára 1,8 százalékkal emelkedettAz élő állatok valamint az állati eredetű termékek ára 14,5 százalékkal magasabb, mint egy éve volt. Az élő sertés ára például 35 százalékkal emelkedett, a tej ára pedig 26 százalékponttal kúszott magasabbra. A vágóbaromfiért 1,5 százalékkal adnak többet, ezen belül viszont a vágótyúkfélék 1,4 százalékkal lettek olcsóbbak.
Hirdetés
Felfelé ívelnek a termelői árak is
2017 első 4 hónapjában 0,7 százalékkal emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak 2016-hoz képest. A növényi termékek ára 4,3 százalékkal csökkent, ezen belül a zöldségfélékért 4,5, a gyümölcsökért 2,3 százalékkal kérnek kevesebbet a termelők.
Közben az élő állatok és az állati eredetű termékek termelői ára 10 százalékkal emelkedett a megfigyelt időszakban. A vágósertés ára 25 százalékkal emelkedett, a tejért pedig 20 százalékkal kérnek magasabb árat a termelők, mint 2016 azonos időszakában.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés