Az előlegfizetési időszak csaknem másfél hónapja alatt a Magyar Államkincstár mintegy 262 milliárd forint közvetlen és vidékfejlesztési támogatást fizetett ki a termelőknek, ezen felül pedig az átmeneti nemzeti támogatások folyósítása is megkezdődött. Nagy István agrárminiszter elmondta, hogy az idén a gazdálkodók 166 ezer egységes kérelmet nyújtottak be az 5 millió hektár mezőgazdasági területre. A 2021. október 18-tól december 1-ig tartó előlegfizetési időszakban a közvetlen támogatások keretében a területalapú támogatásra 157 milliárd, a zöldítésre pedig 46 milliárd forintot fizettek ki.

Az előleg mértéke a közvetlen támogatásoknál a jogcímek becsült fajlagos összegét érintően maximum 70 százalék, a területalapú vidékfejlesztési támogatásoknál - mint például az agrár-környezetgazdálkodási intézkedés vagy az ökológiai gazdálkodásra történő átállás támogatása - maximum 85 százalék lehetett. Ezen felül a termeléshez kötött tejhasznú tehéntartás támogatására 16 milliárd, az anyajuhtartásra 4,5 milliárd, míg a hízott bika igénylések után 0,8 milliárd forint utalása történt meg. A kisgazdaságok egyszerűsített támogatására 2,2 milliárd forint, a fiatal gazdák területalapú plusz támogatására 0,6 milliárd forint, az intenzív és az extenzív gyümölcsültetvények után pedig 1,4, illetve 2,1 milliárd forint kifizetése valósult meg - tette hozzá a politikus. 

Idén november végéig 262 milliárd forint előleget fizettek ki a gazdáknak és további kifizetések várhatóak még az idén

AKG, állattenyésztés, ökogazdálkodás

Nagy István közölte, hogy a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett agrár-környezetgazdálkodási program keretében 26 milliárd, az ökológiai gazdálkodáshoz kapcsolódóan 6,3 milliárd forint kifizetésére került sor. Kitért arra is, hogy a fenti kifizetések folyósításán túl a 100 százalékban nemzeti költségvetésből finanszírozott átmeneti nemzeti támogatások keretében is jelentős összegek folyósítása valósult meg. Október 18-ától a hízott bikák után 1,9 milliárd, a tejhasznú tehenek után 9,7 milliárd és az extenzív szarvasmarhák után 1,6 milliárd forint kifizetése történt meg. Az utalások ezzel nem fejeződtek be, várhatóan idén még további 40 milliárd forint folyósítása történik meg még és a legtöbb termelő már jövő év március végéig megkapja a számára megítélt támogatást - közölte a tárcavezető.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás