Hirdetés
Erőgépekről lopott műholdas nyomkövetőket Devecseren és Tapolcafőn két román férfi - videóval
Több mint 25 millió forintot érő műholdas nyomkövetőket lopott két román férfi egy devecseri és egy tapolcafői géptelepen - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A közlemény szerint a két férfi július 9-én, vasárnap egy nemesszalóki és egy devecseri géptelepen mezőgazdasági vontatókról szerelte le és lopta el a műholdas nyomkövetőket. A tettesek a traktorok megkönnyítése után másnap éjszaka egy tapolcafői telephelyre is betörtek, ahol szintén leszerelték az erőgépekről a nyomkövetőket.
Az adatgyűjtés eredményeként a nyomozók rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőket, majd a 45 éves férfit és 40 éves társát még aznap, 2023. július 10-én éjszaka Veszprém határában elfogták. Az elkövetők személygépkocsival tartottak a 8-as számú főúton Veszprém felől Székesfehérvár irányába, mikor a rendőrök megállították őket. A gépkocsi átvizsgálása során bűncselekmény elkövetéséhez használatos eszközöket, szerszámokat találtak és foglaltak le, továbbá a hátsó ülésen kesztyűk és símaszkok is voltak.

A rendőrök mindkét férfit előállították a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták őket. A nyomozó hatóság kezdeményezte a két tolvaj letartóztatásának indítványozását az illetékes ügyészségen - írta a Rendőrség.
Hirdetés
A tolvajok elfogásáról videót is közzétettek, itt:
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés