Több nagy mezőgazdasági cég, így a Bonafarm, a KITE és a Syngenta is startupok segítségével kereste a megoldást vállalati kihívásaira a NAK TechLab második inkubációs programjában. A 3 hónapos programban a nagyvállalatok és a startupok összesen 15 együttműködést indítottak el, melyek új, gyakorlatban hasznos agrárszolgáltatások megjelenését alapozták meg.  Nagyon fontos fejlesztések megvalósításán dolgoznak együtt.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Design Terminal másodjára indította el a NAK TechLab inkubációs programot. Ez alkalommal is piacvezető agrár nagyvállalatok csatlakoztak a szektort érintő kihívásokkal a programhoz.

a KITE Zrt. képviseletében Hadászi László, a cég innovációs főigazgatója (balra) az Agroclerk ügyviteli folyamatokat segítő platformot is teszteli a NAK TechLab inkubációs programjában, mellyel a gazdálkodók jelentős időt spórolhatnak az adminisztrációs munkák terén

„Ez a program is bebizonyította, hogy a szakmai támogatáson túl a hazai agrár startupok formabontó megoldásokkal tudnak előállni a magyar mezőgazdaságot érintő kihívásokra. A nagyvállalati együttműködések elősegítik a technológiák szélesebb körben terjedését, így a fejlesztések az agrárszektor egyéb szereplőihez is eljutnak.”  – mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke.

Nagy játékosok segítenek be

Az első inkubációs programban elindult együttműködés folytatásaként, a Bonafarm Csoport a digitális csapdázási fejlesztéssel közel 400 hektár hibridkukoricatáblán teszteli a SMAPP LAB megoldását 2021 tavaszán. Szintén tesztelési célzattal, a köbözés-mérés kiváltására alkalmas lézeres robotot fejlesztett a Datastart Kft., melynek segítségével költséghatékonyabban, mozgatás nélkül lehet meghatározni a termény mennyiségét. A Syngenta Kft. három, a szántóföldi növénytermesztés hatékonyságát elősegítő startuppal kezdte meg a közös munkát.

Az Aeriu drónos leltározási és raktározási megoldás alkalmazásával a KITE Zrt. nem csak önmaga, de ügyfeleik számára is lerövidíti a hagyományos módszerrel végzett raktározási folyamatokat. A vállalat az Agroclerk ügyviteli folyamatokat segítő platformot is teszteli, mellyel a gazdálkodók jelentős időt spórolhatnak az adminisztrációs munkák terén. A SIÓ-ECKES Kft. a hazai gyümölcstermelés versenyképességének és a termelők hatékonyságának javítása érdekében két startup összefogásával – Growberry&byome – a jövő félévben az ország különböző pontjain teszteli a cég kihívására kidolgozott megoldást.

Az Auchan Magyarország Kft. a hazai termelőkkel való eredményes együttműködéshez keresett automatizált megoldásokat; szoftveres robotikai fejlesztéssel optimalizálja különböző folyamatait a RobonIQ/StrellCo. segítségével, raktározási folyamatait könnyíti az Aeriu közreműködésével, illetve zöldség-gyümölcs várható betakarítását előre jelző és nyomon követő rendszer fejlesztésén kezdett dolgozni a Monodon Solutions csapatával, mely a gazdálkodók számára is előre jelzi az optimális mennyiség beszállítását.

A 3 hónapos inkubátorprogram technológiai partnereként a Vodafone az IoT-technológiában rejlő lehetőségekkel növeli a hatékonyságot az agrár szektorban, akár a termőterületen, akár a telephelyen alkalmazott szenzoros megoldásokkal.

Sorozat az agrárfejlesztőkről

Az inkubációs program végén hétrészes videósorozat készült. A filmekben – azon túl, hogy bemutatják a 3 hónap során formálódó együttműködéseket – piacvezető, hazai nagyvállalatok képviselői mondják el, hogyan látják az agrárium innovációs lehetőségeit és a magyar mezőgazdaság digitalizációs trendektől is izgalmas jövőjét.

A sorozat epizódjai:

Bonafarm Csoport
https://www.youtube.com/watch?v=Z-3us3REtYU&t
Syngenta Kft.
https://www.youtube.com/watch?v=KfZOkNDs4SM&t
KITE Zrt.
https://www.youtube.com/watch?v=WcbiswjMm2c&t
SIÓ-Eckes Kft.
https://www.youtube.com/watch?v=zm1cDW7eH3g&t
Auchan Magyarország Kft.
https://www.youtube.com/watch?v=fRKshFd8O90&t
Vodafone Magyarország
https://www.youtube.com/watch?v=pjKArWY0Rnk&t

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás