Nem lehetett panasz a hazai mezőgazdasági külkereskedelemre a tavalyi évben. A kukoricának köszönhetően jelentősen növekedett a gabonafélék árucsoportjának exportból származó bevétele, miközben az élelmiszeripari termékek exportértéke 2,3 százalékkal javult.

Szép évet zárt a hazai mezőgazdasági külkereskedelem 2015-ben. Az élelmiszeripari termékek exportértéke 2,3 százalékkal, importértéke 4,9 százalékkal javult 2014-hez képest. A kivitel értéke 7904 millió eurót, a behozatalé 4899 millió eurót tett ki.

A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekből 5,9 százalékkal exportáltunk többet, mint 2014-ben, miközben az import 0,4 százalékkal bővült. Az agrárexport aránya a teljes nemzetgazdasági exporton belül 2015-ben 8,7 százalék volt, 0,4 százalékponttal elmaradt az előző évitől. Az agrárimport aránya évek óta 6 százalék körül stagnál, 2014-ben 6,0, 2015-ben 5,9 százalékot ért el.

Jelentősen nőtt a gabonafélék árucsoport árbevétele 2015-ben
 

2015-ben a gabonafélék árucsoport árbevétele 175 millió euróval nőtt az előző évihez képest. Ez annak volt köszönhető, hogy a kukorica exportértéke 36 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Az állati takarmányok árucsoport exportból származó bevétele 54 millió euróval haladta meg a 2014-es összeget.

Az ital, szesz, ecet árucsoportok exportértéke 20, a zöldségféléké 19 millió euróval emelkedett. A legnagyobb visszaesés a zöldség-, gyümölcskészítmények esetében történt (–43 millió euró). Az olajos magvak és a kávé, tea, fűszer árucsoportok exportértéke 24 millió euróval maradt el az előző évi szinttől.

Importoldalon a gyümölcsfélék importértéke nőtt legjobban, 48 millió euróval. Az állati takarmányok és a dohány importértéke 44-45 millió euróval emelkedett. Legnagyobb mértékben a cukor, cukoráruk (–58 millió euró), valamint a húsfélék (–54 millió euró) importértéke csökkent 2015-ben.

Forrás: AKI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás