Több, mint 500 millió forint támogatást kap az ágazat a fűszerpaprika vetésterületének megőrzése érdekében - mondta Nagy István agrárminiszter Kalocsán a helyi és környékbeli fűszerpaprika termelőkkel folytatott egyeztetések után.

A Magyar Távirati Iroda híre szerint a korábbi 10 ezer hektárról 1700 hektárra zsugorodott a fűszerpaprika vetésterülete Magyarországon. Azért csökkent ilyen jelentősen, mert a gazdák nem tudnak annyi jövedelmet termelni vele, mint amennyi a befektetett összeg. Ezen változtatna az Agrárminisztérium. A Kalocsai Fűszerpaprika Zrt.-nél tartott sajtótájékoztatón az agrárminiszter elmondta, hogy a fűszerpaprikát termelők sok problémát megfogalmaztak a külföldi import mennyiségével, alacsony árfekvésével, a megváltozott fogyasztói szokásokkal és a feketekereskedelemmel, valamint a klímaváltozással és az öntözés nehézségeivel kapcsolatban.

Több 100 milliót kap fejlesztésre a magyar fűszerpaprika ágazat

A tárcavezető szerint a fűszerpaprika vetésterülete visszaszorulóban van, a termesztők jövedelmezősége pedig kritikus szintre csökkent. Emlékeztetett, hogy a területalapú támogatás jelenleg hektáronként mintegy 74 ezer forint. Ezen felül 2018/2019-ben a fűszerpaprikát termelők hektáronként további 91 ezer forintos, termeléshez kötött támogatásban részesültek. Nagy István bejelentette, hogy az idén jelentősen bővítik a nemzeti forrásból 2014 óta működtetett, a fémzárolt vetőmag költségeihez nyújtott támogatást. A forrás eddig a vetőmag költségének 75 százaléka, de legfeljebb kilogrammonként 30 ezer forint volt. Ennek mértékét 100 ezer forintra emelik. A cél, hogy a magas minőségű, drága vetőmagok megvásárlása se jelentsen túlzott anyagi megterhelést a termelőknek - fogalmazott a miniszter.

Támogatás energiaköltségre

Elhangzott továbbá, hogy új jogcímként jelentős, évente legfeljebb mintegy 20 millió forintos energiaköltség-támogatást vezetnek be, azoknak a szárítmány-előállítóknak, akik gázt használnak a tevékenységükhöz. A támogatás a felhasznált éves hőmennyiség arányában sávosan, csökkenő mértékben vehető majd igénybe először idén nyáron, a tavalyi év második félévében és az idei év első félévében szárításra felhasznált gáz után. A program egyéb zöldség-gyümölcs, illetve fűszer- és gyógynövényszárítással foglalkozó üzemek számára is elérhető lesz - tette hozzá. Nagy István beszélt arról is, hogy a fűszerpaprika jövője érdekében egy egységes védjegy alkalmazását tervezik, amellyel megkülönböztethetővé válik az import áru a hazai termesztésű paprikától.

A magyar fűszerpaprika piacának alakulása az MTI ábráján

Németh József, az Országos Fűszerpaprika Terméktanács elnöke elmondta: az ágazat helyzetét stabilizálhatja a minisztérium által nyújtott segítség, a termelők vetőmagár-, illetve a feldolgozók gázár támogatása. Amennyiben pedig az idei időjárás szélsőségektől mentes lesz, akkor az akár 8-10 ezer tonnás hazai termelés reményt adhat arra, hogy a jövőben - egyéb támogatási formákat is kidolgozva - ismét fellendülhet a fűszerpaprika termesztése Magyarországon.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás