Csúcstermésének köszönhetően rekordot döntött, és a történetének legjobb évét zárta tavaly a román mezőgazdaság. A gabona, a kukorica és a napraforgó termések kiemelkedően jók voltak, ezekből a szemesterményekből összesen 31,9 millió tonnát takarítottak be dél-keleti szomszédunknál. Ezzel a mennyiséggel az Európai Unión belül harmadikok, kukoricára nézve pedig már sorozatban másodszor termelték a legtöbb kukoricát.

Az Eurostat statisztikai intézet adatai alapján Románia a gabonatermesztésben 31,89 millió tonnával Franciaország és Németország mögött harmadik. Érdekes, hogy a román agrárminisztérium kimutatása szerint viszont a termés ennél kevesebb, mintegy 30 millió tonna volt. A Business Review cikkét szemléztük.

Élen a román kukoricatermesztés: 2018-ban az Európai Unió országai közül ők termelték a legtöbb tengerit - képünk illusztráció

Kukoricában viszont nincs kérdés: 2017. után sorozatban másodszor is a románok takarították be a legtöbbet a csövekből. Összesen 19 millió tonnával végeztek az élen, ami 33 százalékkal jobb a tavalyi eredményüknél. A második a franciák 12,59 millió tonnás teljesítménye lett. A románok termesztik az EU kukoricájának csaknem 28 százalékát, hektáronkénti termésátlaguk 7,8 tonna volt tavaly. A legnagyobb termelő cég az Agricost.

A napraforgóval is elsők lettek, termésátlagban

A gabonatermesztésben az EU-ban 4. helyre jöttek be a románok 10,27 millió tonnás termésmennyiséggel, ami 2.36 százalékos növekedés tavalyhoz képest. Átlagosan 4.8 tonnát takarítottak be hektáronként. A napraforgó 3.35 millió tonnát hozott 2018-ban, ez 15 százalékkal jobb a 2017-es eredményüknél. A termésátlag ennél a növénynél 2.9 tonna/hektár volt tavaly, ezzel az elsők lettek az uniós országok között.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás