Az orosz hatóságok arra figyeltek fel, hogy az utóbbi hetekben, hónapokban nagyon jelentősen megnövekedett a Boszniából Oroszországba irányuló agrártermékek mennyisége. Az év első 9 hónapjában háromszor annyi termék érkezett bosnyák kereskedőktől, mint 2013 azonos időszakában. 

Leginkább a megnövekedett alma, körte, szőlő és burgonya-mennyiség lett gyanús az orosz hatóságoknak, ezért részletes adatokat kértek a kereskedőktől a termékek származását illetően. Ezeket az információkat eddig nem kapták meg.

Mint ismert, az Európai Unió korlátozott mértékben szankciókat foganatosított Oroszország ellen, amiért beavatkozott Kelet-Ukrajnában. Ezt követően Moszkva, válaszul az EU lépéseire, augusztusban megtiltotta jónéhány termék Európai Unióból származó bevitelét Oroszországba. Ezzel a lépéssel leginkább Lengyelországnak okozott nehézségeket, elsősorban az almafölösleg értékesítése során.  Ezt követően az EU gyorssegélyt nyújtott a gazdáknak, amellyel kompenzálni próbálta az intézkedésekből származó bevételkieséseket.

Az Európai Uniós tagállamokat az intézkedések nem ugyanolyan mértékben sújtják. Leginkább a német export szenved, már a gazdasági növekedése is veszélybe került az országnak. Oroszországban a német termékek helyét fokozatosan a kínai kezdi átvenni. Az Oroszországban aktív német cégek több mint fele kritikusnak tartja a szankciók kihatásait a két ország kereskedelmi kapcsolataira.

Természetesen nem csak az Európai Unió tagállamaira vannak hatással az intézkedések, Oroszországban is gazdasági hanyatlás figyelhető meg. Ezzel párhuzamosan Oroszország érdeklődése Európa felől Kína irányába fordul, utat nyitva a kínai termékeknek, melyek a fentebb említett német termékeket fokozatosan kiszorítják az orosz piacról.

Forrás: napigazdasag.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás