Összesen 45 őszi búzafajtát teszteltek az ország 10 különböző pontján a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács posztregisztrációs kísérletében. Az eredményekről egy összefoglaló kiadvány is készült, mi ebből szemezgettük ki a legjobb szemtermést hozó, és a legnagyobb nyersfehérje-tartalommal végző búzafajtákat. A korai éréscsoport élén a Hyfi, Basilio és a Princessz található.

Tizenkettedik alkalommal szervezte meg az őszi búza posztregisztrációs kísérleteket a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Ennek célja, hogy hasznosítható, objektív információt adjanak a búzafajták képességeiről a gazdáknak. A kísérletek felügyeletét és a végrehajtással kapcsolatos feladatokat ebben az évben is a Fajtakísérleti Innovációs Tanács (FIT) látta el. A FIT önálló tevékenységét a gabonatermelők, a vetőmag-előállítók, a -kereskedők és -feldolgozók egyetértésével, valamint a magyar mezőgazdaság fejlődését fontosnak tartó civil szakmai szervezetek erkölcsi és anyagi támogatásával végzi.

A fajtakísérletekből kiderült, hogy a 45 vizsgált tételből melyek voltak a legjobban termő őszi búzafajták - képünk Mezőfalván készült, a bemutató fajtasoron

2018 őszén összesen 10 helyszínen - Mosonmagyaróváron, Szombathelyen, Jászboldogházán, Tordason, Szarvason, Iregszemcsén, Eszterágpusztán, Székkutason, Újfehértón és Gyulatanyán - 45 búzafajtát vetettek el kisparcellás összehasonlító kísérletekben a Nébih szakembereinek segítségével. Minden fajtát 550 csíra/m2-es vetőmagnormával vetettek el. A kísérletsorozat fajtáit idén ismét 2 éréscsoportra bontva állították be. A 10 kísérleti helyszín mellett Mezőfalván egy bemutató fajtasort is elvetettek, melyet a NAK Szántóföldi napok keretében mutattak be.

Az elemzéshez 10 hely terméseredményeit, illetve – Iregszemcse és Mosonmagyaróvár kivételével - minőségvizsgálati adatait használták fel. A beltartalmi vizsgálatok közül a szakemberek a nyersfehérje-, sikér- és nedvességtartalmat gyorsvizsgálattal mérték, 3 jó minőséget adó termőhely esetében pedig alveográfos vizsgálatokat végeztek. A kísérletek eredményeiről készült összefoglaló kiadványt itt lehet elérni.

A korai őszi búzafajták legjobbjai

A minősített őszi búzafajták korai érésű csoportjának legnagyobb termését a Hyfi hozta hektáronkénti 8,12 tonnával, a Saaten-Union Hungária Kft. malmi búzája 93 centiméteres szalmamagasságot és 39,3 gramm ezerszemtömeget mutatott. A második az Isterra Magyarország Kft. Basilio fajtája lett 8,11 t/ha eredménnyel, a harmadik helyen pedig 8,04 t/ha szemmennyiséggel az Agromag Kft. Princessz fajtája végzett. A nyersfehérje-tartalom első helyezettje a korai érésű csoportban a Gabonakutató Nonprofit Kft. fajtája, a GK Békés lett 14,9 százalékos átlaggal.

Így zártak a középérésű fajták

A minősített őszi búzafajták középérésű csoportjában hektáronkénti 7,86 tonna szemterméssel ugyancsak a Saaten-Union Hungária Kft. fajtája, a Hyland volt a legjobb, a második helyre szintén ők értek be 7,52 tonnás hektáronkénti eredménnyel a Lindbergh fajtájukkal. A harmadik az Agromag Kft. fajtája, a Babona lett, 7,40 t/ha szemterméssel. A nyersfehérje-tartalom első helyezettje a középérésű csoportban a Debreceni Egyetem Karcagi Kutatóintézetének fajtája, a KG Vitéz lett 15,8 százalékos átlaggal.

Kapcsolódó: Gabonatermesztők, figyelem: ajánlati fajtalista készül őszi búzára is

A jó fajtaválasztás hektáronként akár egy tonnával nagyobb termést eredményezhet. Őszi búzára is készít ajánlati fajtalistát a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a szakmai szervezetek közreműködésével. A bő egy évvel ezelőtt bemutatott többéves fejlesztési programjavaslatból megvalósult, gabonatermesztőket érintő eredményekről számoltak be a Vas megyei Vasszilvágyon rendezett búza fajtabemutatón.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás