Ukrajna a világ legnagyobb napraforgóolaj-termelője, a termék egyik legnagyobb felvásárlója pedig az Európai Unió. Raskó György szerint amint lejár a kormányzati árstop, a magyar kisboltokba is berobban az orosz támadás hatása. Annak, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát, elsősorban közvetlenül van drámai hatása emberéletekre, de áttételesen a gazdasági következményei is hamarosan érezhetőek lesznek a világ jelentős részén, így Magyarországon is. Az orosz agresszió hatásai idehaza vélhetőleg épp az egyik befagyasztott árú fogyasztási cikken érződnek majd jelentősen.

A HVG írta meg, hogy Ukrajna a világ legnagyobb napraforgóolaj-termelője és -exportőre. A kiviteli volument átlagosan évi 5 millió tonnára szokták tenni. A Statista gyűjtése szerint az ország a 2020–2021-es üzleti évben 5273 millió tonna nyers napraforgó-olajat adott el külföldre. Ráadásul mindezt úgy tették, hogy 2021. áprilisában az ukrán kormány limitálta a termék exportját, hogy kordában tartsa a hazai árakat. 2021–2022-re már 6650 millió tonnás kiviteli volument prognosztizálnak. Az export közel felét az Európai Unió veszi fel.

Ezer forint közelébe drágulhat egy liter napraforgó étolaj az orosz-ukrán háború miatt

Komoly áremelkedések várhatóak májusban

Ez a magyarokra nézve annyit jelent, hogy amikor májusban vége lesz az árbefagyasztásnak, 25–30 százalékos drágulás jön a kiskereskedelemben. Ráadásul nem csak az étolaj, hanem a cukor és a liszt ára is nagyon föl fog menni. Ez az áremelkedés egészen biztosan bekövetkezik – mondta a szakember. Raskó szerint a boltosok is tisztában vannak azzal, hogy mi az a határ, amit még elviselnek az emberek. A volt államtitkár úgy véli, az áremelkedés olyan szintű lesz, hogy ezt a határt már átlépi, és a fogyasztók az étolaj helyett át fognak térni állati zsírra vagy egyéb zsiradékok fogyasztására.

A literes kiszerelésű, jó minőségű étolaj ára valószínűleg meg fogja közelíteni az ezer forintot.

Vetés, talajelőkészítés, export

Ami a következő napraforgótermést illeti, közeleg a növény vetésének az időszaka. Ez hagyományosan áprilisban történik, a talajt azonban már elő kell készíteni rá. Amennyiben a konfliktus gyorsan lezárul, ez nem feltétlenül fog elcsúszni, de Raskó szerint a napraforgó olyan elképesztő világcsúcs-árszinten van, amiről biztos, hogy a majdani aratás idején sem fog visszacsúszni.

Ha Ukrajna valamilyen formában devizát akar magának, akkor meg kell oldania a termékek exportját, ami évi 25 milliárd dollár körüli értéket jelent -  magyarázta Raskó. Az ország kikötői kapacitásait viszont állítólag erősen szétbombázták az oroszok, ami önmagában is árerősítő tényező, és ha emiatt az unió nem tud vásárolni tőlük, akkor bármely más forrásból szerzi is be a hiányzó termékmennyiséget az államszövetség, az biztos, hogy a váltás miatt további drágulással kell számolnia - mondta.

Az étolaj eddig is rekorddráguló volt

Az, hogy a kormányzati árstop a tavaly októberi szintre vetette vissza a kiválasztott termékek árát, az étolaj esetében mintegy 12 százalékos árcsökkenést jelentett. Tavaly februárhoz képest viszont még az árstoppal együtt is 10 százalékkal drágább az étolaj, mutatott rá a Privátbankár. Nem csoda, hiszen az egész tavalyi évet tekintve sem volt jobb a termék helyzete: a havi áremelkedéseket átlagolva övé volt a legnagyobb drágulás tavaly – csaknem 30 százalékos - írta a lap.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás