A Budapesti Nagybani Piacon a 4. héten a belpiaci 40–70 mm-es vöröshagymát 210, a lilahagymát 230 forint/kilogramm áron kínálták, miközben a tavalyi azonos heti áruk 65, illetve 185 forint/kilogramm volt. A hazai termesztésű fokhagyma a 2018. 4. hetinél 9 százalékkal magasabb áron, kilogrammonként 1090 forintért került a választékba. A megfigyelt héten mindhárom fenti hagymaféléből importárut is értékesítettek: fokhagymát 750 (Spanyolország), vöröshagymát 40–70 mm-es méretben 230 (Ausztria) és 240 (Franciaország), lilahagymát 244 forint/kilogramm (Hollandia) áron. A belföldi csiperkegombát a vizsgált héten 565 forint/kilogramm áron értékesítették, ami megegyezett a 2019. évi 2–3. heti termelői árával, a laskagombát 725 forint kilogrammonkénti áron, a megelőző hetinél 5, az egy évvel korábbinál 9 százalékkal magasabb áron kínálták. A belpiaci kanadai (orange típusú) sütőtököt 150 (a 2018. 4. hetihez viszonyítva 20 százalékkal alacsonyabb áron), a nagydobosi sütőtököt 200 forint/kilogramm áron kínálták (+21 százalék a 2019. 3. hetihez képest, +29 százalék a 2018. 4 hetivel összehasonlítva). A hazai 400–500 grammos méretű kígyóuborka vizsgált heti leggyakoribb ára kilogrammonként 680 forint volt, ami az előző hetinél 20 forinttal alacsonyabb, míg a Spanyolországból importált uborkát 553 forint/kilogramm áron értékesítették. A belföldi termesztésű almafajták a megfigyelt héten az egy évvel korábbinál alacsonyabb termelői áron kerültek a felhozatalba. Az Idared 173 (–7 százalék), a Jonagold és a Jonagored 178 (–15 százalék), a Golden fajtakör ugyancsak 178 (–19 százalék), a Starking 188 forint/kilogramm áron (–22 százalék) szerepelt a választékban. Az Olaszországból importált Pink Lady fajtát 185 forint/darab, a Granny Smith fajtát 177 forint/darab nagykereskedelmi áron kínálták 2019 4. hetében. Forrás: AKI

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás