A mostani lesz az uniós cukorpiac számára az első olyan gazdasági év, amely az 50 éves cukorpiaci rendtartás nélkül működik. A korlátozások 2017. október 1-jétől megszűntek és a folytatás igen csak kérdéses.

A 2017/2018. gazdasági év lesz az Európai Unió cukorpiaca számára az első olyan év, amely az 50 éves cukorpiaci rendtartás nélkül működik. A cukortermelés- és exportkorlátozások 2017. október 1-jétől szűntek meg, az izglükóz termelési kvótájával együtt.

Drámai változások előtt áll az uniós cukorpiac? (Fotó: Pixabay, Bildermacher1)

A jelenlegi cukorgyártóknak új piaci lehetőségeket kínálhat a megváltozott helyzet mind a cukor-, mind az izoglükózgyártás terén. A feldolgozók célja, hogy további befektetések nélkül jobban kihasználják majd a meglévő kapacitásaikat és olcsón állítsák elő a cukrot. Ez növelhetné a versenyképességüket és segítene a nettó exportőri státusz elérésében. Ez azonban csak úgy képzelhető el, ha az uniós cukor ára csökken és igazodik a világpiaci árakhoz már a 2017/2018. gazdasági évet követően.

Az EU-ban a cukorrépa termőterülete 1,7 millió hektár az idén, ez 16,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban volt és a legnagyobb 2007 óta. Az USDA előrevetítése szerint az unió répacukor-termelése 21,9 millió tonna lehet a folyó évi szezonban, ami 19 százalékkal lenne több az előző gazdasági évinél. A cukortermelés 20 százalékkal emelkedhet Franciaországban és Hollandiában, 30 százalékkal Belgiumban és Németországban, valamint 50 százalékkal az Egyesült Királyságban. A cukortermelés bővülése miatt 2017 telén a cukorrépa-feldolgozási kampány időtartama várhatóan hosszabb lesz. Az utóbbi években a kampány 85 és 135 nap között alakult a tagországokban, a legrövidebb Németországban, a leghosszabb az Egyesült Királyságban volt.

A közösség cukorfogyasztása az előző években 18,7 millió tonna körül stabilizálódott. Ez a jelenlegi várakozások szerint a 2017/2018. gazdasági évben sem változik számottevően.

Az unió cukorimportját a 2017/2018. gazdasági évben 2 millió tonnára becsülik a szakértők, szemben a 2016/2017. évi 2,75 millió tonnával és a 2015/2016. évi 3 millió tonnával. Elsősorban a legkevésbé fejlett országokból csökken a behozatal. A közösség cukorkivitele 2,5 millió tonna körül várható a folyó évi szezonban. A kvóta idején a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) 1,374 millió tonna exportkvótát írt elő.

A New York-i árutőzsdén a nyerscukor legközelebbi, 2018. márciusi határidőre szóló jegyzése 306 és 318 dollár/tonna között mozgott októberben. Ugyanakkor 2016 októberében 448 és 460 dollár/tonna között folyt a kereskedés. A londoni árutőzsdén a fehércukor kurzusa követte a nyerscukorét. A fronthavi jegyzése a 366 és 378 dol-lár/tonna közötti sávban mozgott októberben. Egy évvel korábban még 531 és 547 dollár/tonna között kereskedtek a terménnyel.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás