Alacsony a meggy felvásárlási ára Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében, ezért a termelők akár a fán is hagyhatják a termést. Sok a kérdés, többféle nézőpont létezik a meggypiaccal kapcsolatban.

Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke elmondta, hogy a meggy kilójáért más-más árat fizetnek a felvásárlók, aszerint, hogy az étkezési minőségű vagy csak ipari feldolgozásra alkalmas. Az étkezési meggy kilogrammjáért most a termelő 150-180 kaphat, míg a felvásárlók az ipari meggyért kilónként 70-80 forintot adnak. Ez utóbbi esetben a 90-100 forintos kilónként ár volna a kívánatos.

A feldolgozók azzal indokolják az ipari meggy alacsonyabb felvásárlási árát, hogy a múlt évről még jelentős készleteik vannak raktáron. Az alacsonyabb ár mellett hozzák még fel érvként azt, hogy a mostani felvásárlási árral kerülhető csak el a veszteséges működés.

Lehet, hogy idén a fán hagyják a meggyet Szabolcsban és Hajdú-Biharban
 

A meggytermelők az idén mintegy 60-65 ezer tonna termésre számítanak. Ebből mintegy 12-15 ezer tonna az étkezési meggyre számítanak a termelők. Az igazi megmérettetés a termelők számára várhatóan a hét végén, a jövő hét elején kezdődik. A korai fajták ugyanis leérnek és ebből van kevesebb.

A FruitVeB elnöke ugyanakkor utalt arra, hogy van már most is olyan felvásárló, amely 65-90 forintot is ad az ipari meggy kilójáért. De kérdés szerinte, hogy azok a termelők, akik az olcsóbb árért nem adják oda a termést a felvásárlóknak, mit csinálnak. Egyes információk szerint azoknak, akik nem akarják a 70-80 forintos árért odaadni a meggy kilóját a felvásárlóknak, összesen 6-10 ezer tonna közötti értékesítési mennyiségük van. Kérdés ugyanakkor Ledó Ferenc szerint, hogy a szóban forgó mennyiséggel miként befolyásolható esetlegesen a piac.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás