Magas termésbiztonságú, gazdaságosan termeszthető és finomításra alkalmas fehérjenövények nemesítése a célja annak a programnak, amelyet csütörtökön indított el a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központja (DEAK), valamint az egyetem mezőgazdaság-, élelmiszer-tudományi és környezetgazdálkodási kara.

Komlósi István, a DEAK főigazgatója elmondta: a program megvalósítása azért is sürgető, mert az állati takarmányozáshoz használt fehérje 65 százalékát jelenleg import szójából fedezi Magyarország.

Az importfüggés csökkentése, a magyar fajták sokféleségének fenntartása és növelése érdekében Magyarország - az európai uniós tagállamokkal összhangban - 2015-től támogatja a fehérjenövények termesztését - mutatott rá a főigazgató.

Az egyik legfontosabb fehérjenövényünk a szója
 

A debreceni agrártudományi központ nyíregyházi és karcagi kutatóintézeteiben több évtizede folyik a talajadottságok figyelembevételével csillagfürt, lóbab, pannon bükköny, szegletes lednek és őszi takarmányborsó nemesítése - mondta Zsombik László, a nyíregyházi intézet igazgatója.

Hozzátette: ennek eredményeként már több minősített, elismert fajtával rendelkeznek, amelyek alkalmasak a szója egy részének kiváltására mind az emberi fogyasztásban, mind a takarmányozásban.

A Debreceni Egyetem (DE) növényi biotechnológiai tanszékén már egy évtizede folytatnak növényifehérje-hasznosítási kutatásokat. A Debreceni Fehérjenövény Programban ezeket a kutatásokat hangolják össze úgy, hogy a termesztett fehérjenövények termésbiztonsága, gazdaságos termesztése növekedjen, továbbá a létesítendő fehérjefinomítók technológiai igényeit kielégítsék - közölte Fári Miklós tanszékvezető.

Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás