Tavaly ősszel hirdetett pályázatot Nemzeti Agrártehetség Program néven az agrárterületeken tevékenykedő doktoranduszok és fiatal kutatók számára a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ. A fejenként 1,5 millió forint elnyerhető díjat három doktorandusz hallgató és három fiatal kutató kapta meg. A pályázaton olyan doktoranduszok indulhattak, akik agrár-felsőoktatási hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, aktívan szerepet vállalnak a hallgatói, oktatói, kutatói életben és sikeres abszolutóriumot tettek.

Az eredményhirdető rendezvény megnyitóján Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója mondta el, hogy az ezredforduló óta nagyobb változások történtek az agrárium területén, mint az azt megelőző 100 évben összesen. Ennek pedig egyenes következménye, hogy az elkövetkező időszakban radikálisan felértékelődik a technológia, a kutatás és az innováció.

Középen a Nemzeti Agrártehetség Program díjazottjai, a szélén pedig a díjak átadói - Fotó: NAIK
Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója

Ezért fontos feladat a fiatal, tehetséges magyar agrárkutatók munkásságának felkarolása. Sokan közülük már egy egészen újfajta, 21. századi kutatói szemléletet képviselnek és ez a frissesség hosszú távon nélkülözhetetlen erőtartalék Magyarország versenyképes agráriumának megteremtéséhez - magyarázta a főigazgató.

Ígéretes kezdésnek nevezte a 64 beérkezett pályázati anyagot köszöntő beszédében Sótonyi Péter, a Professzorok Batthyány-i Körének elnöke, az Állatorvostudományi Egyetem rektora. A társadalmi és történelmi kihívásokra az agrártudományok területének is reagálnia kell, sikeres válaszokat pedig kizárólag az innovációk útján leszünk képesek találni. Amíg ember lesz a Földön, versenyképes agrártechnológiákra, biztonságos élelmiszerre és jól képzett szakemberekre mindig szükség lesz. Az ezek megteremtésébe fektetett munka pedig sikerre lesz ítélve, így soha nem lesz hasztalan – mondta Sótonyi Péter.

Sótonyi Péter, a Professzorok Batthyány-i Körének elnöke, az Állatorvostudományi Egyetem rektora

A pályázaton olyan doktoranduszok indulhattak, akik agrár-felsőoktatási hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, aktívan szerepet vállalnak a hallgatói, oktatói, kutatói életben és sikeres abszolutóriumot tettek. Továbbá olyan fiatal kutatók is pályázhattak, akik jogviszonyban állnak valamelyik, az Agrárminisztériumhoz tartozó kutatóintézettel, agrár-felsőoktatási intézménnyel, vagy annak valamely kutatóintézetével és kiemelkedő szakmai, kutatói, oktatói, valamint publikációs tevékenységet tudtak felmutatni.

A fiatal kutató kategória győztesei:

  • Karacs-Végh Anita - A hazai dinnyetermesztést és szaporítóanyag előállítást jelentősen veszélyeztető kórokozó, az Acidovorax citrulli
  • Kovács Levente - Tejelő szarvasmarha nehézellések előrejelzése,
    a hőstressz viselkedésélettani és állatjólléti tanulmányozása újszülött és választás előtti borjakban
  • Langó Bernadett - A tritikálé humán célú felhasználásának kutatása

A doktorandusz kategória győztesei:

  • Izsó Tekla - Tejtermék-analógok minőségének fogyasztói percepciója a termékek táplálkozástudományi és élelmiszertudományi értékelésének összehasonlításában
  • Kovács Imre - Mezőgazdasági vadkárbecslési módszerek értékelése és fejlesztése
  • Sárkány Dorottya - Kukorica szilázs aflatoxin szennyeződésének feltárása és modellezése

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás