Hirdetés
Fejlesztik a magyar orvos-, élelmiszer- és agrárinformatikát
Hirdetés
Kutatás, fejlesztés, közösen
A Magyar Telekom, a T-Systems Magyarország, valamint a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Szent István Egyetem (SZIE) összefogásának célja a hatékony együttműködés a kutatás-fejlesztésben, az innovációs és kutatási eredmények hasznosításában, a technológiatranszferben, valamint az intézmények digitális infrastruktúrájának fejlesztésében. A leendő mérnökök és iparági szakemberek képzésében évről évre növekvő hangsúlyt kaphatnak a digitális készségek: a SZIE Élelmiszertudományi Karának esetében például a felek együttesen tervezik elindítani az agrár- és élelmiszerinformatikai szakot.
Közösen fejlesztik a magyar orvos-, élelmiszer- és agrárinformatikát a Telekom Csoport tagjai, a Szegedi Tudományegyetem, és a gödöllői Szent István Egyetem.Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója az eseményen elmondta:
A Telekom Csoportnál mi úgy tartjuk, a digitális lehetőségeket megragadva bárki előrébb juthat a maga területén – legyen szó egyéni, családi, üzleti vagy akár társadalmi célokról. Ebből is kitűnik, mi a tettek emberében hiszünk. Ugyanakkor azt is valljuk, bárkiből lehet ilyen ember, ha a környezete megfelelően támogató, ha a családja, az egyeteme, a munkahelye biztosítja az előrelépéshez szükséges hátteret. Mi is ilyen támogatást nyújtunk az ügyfeleinknek, partnercégeinknek, és mostantól a Szegedi Tudományegyetemnek és a Szent István Egyetemnek is. A ma megkötött együttműködések közvetlen átjárást teremtenek a tudomány, az oktatás és a munka világa között, segítve ezzel azokat a hallgatókat, akik fontosnak tartják, hogy korszerű, versenyképes tudással felvértezve lépjenek majd ki a munkaerőpiacra.A digitalizáció átalakítja a hagyományos működési kereteket: egyedülálló és vissza nem térő lehetőség ez arra, hogy a versenyszféra, az oktatás és a tudomány is összehangoltan készüljön fel a változásra és álljon élére a technológiai fejlődésnek. Fontosnak tartjuk, hogy a jövő szakemberei már most a legújabb technológiát alkalmazó, valós üzleti projekteken szerezzenek gyakorlatot. Otthonosan mozogjanak a robotika, az automatizáció és az informatika világában is, ezáltal még értékesebb, még inkább versenyképes munkavállalók lesznek, hiszen a gazdaságra jellemző sebesség ezt kívánja mindenkitől – mondta Kaszás Zoltán, a T-Systems Magyarország vezérigazgatója.
Így fejleszthet a Szent István Egyetem
A digitalizáció versenyképességi tényezővé vált az agrárágazatban is. A hazai élelmiszeripar és mezőgazdaság informatikai fejlesztése, a technológiai fejlődés integrációja és a megfelelő szakemberek képzése az ágazat, az informatikai piac és a kormányzat közös célja, amely a Digitális Agrárstratégia fő irányvonala is. Ehhez illeszkedve fűzi szorosabbra kapcsolatát az agráriumban központi szerepet betöltő Szent István Egyetemmel a Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország. Palkovics László, a SZIE rektora szerint a duális képzéssel kombinált közös szakok egyszerre teremtenének ideális körülményeket a tehetséggondozására, és az így végzett szakemberek folyamatos utánpótlására. Egyre inkább elvárássá válik, hogy a munkavállalók erős informatikai kompetenciákkal rendelkezzenek. Az együttműködés egyben azt is jelenti, hogy a hallgatók innovatív és inspiratív környezetben szerezzék meg a legpiacképesebb tudást, amelynek egyik színtere az Élelmiszertudományi Kar. Oktatási és kutatási tevékenységük, valamint a duális képzési tapasztalataik garanciát adnak az együttműködési megállapodásban foglaltak gyakorlati és sikeres megvalósítására. Aktív szerepet vállalnak az élelmiszeripari innovációk indukálásában az élelmiszergazdaság eredményességének érdekében.Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés