A 2021-es világkiállításra vissza kell hozni a neves elődök tudását az erdő- és vadgazdálkodásban - mondta az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat megvalósításáért felelős kormánybiztos a Pest megyei Kismaroson. Kovács Zoltán a helyi Kittenberger emlékerdő átadó ünnepségén elmondta, hogy a mostani a 14. emlékerdő-avatás, amellyel egyszerre kívánnak tisztelegni az 1971-es Budapesti Vadászati Világkiállítás emlékének és a 2021-es világkiállításnak is.

A politikus hozzátette, hogy az 1971-ben elindított hagyományt szeretnék az erdőültetéssel folytatni úgy, hogy minden állami erdőgazdaság területén egy hektárnyi erdőt telepítenek az erdő- és vadgazdálkodás hagyományait megteremtő és folytató elődök emlékének adózva. Kovács Zoltán szerint Kittenberger Kálmán Fekete Istvánnal és Széchenyi Zsigmonddal együtt sajátos hidat képez a magyar erdő- és vadgazdálkodás hagyományainak megteremtésében az arisztokratikus gazdálkodástól kezdve egészen a későbbi polgári erdőgazdálkodásig. Kovács azzal folytatta, hogy a következő időszakban nem csak az a feladat, hogy emlékezzenek ezekre a szimbolikus alakokra, hanem az is, hogy a 2021-es világkiállításra visszahozzák azt a tudást és hagyományt, amelyet megteremtettek, és amely a világ más régióiban is megjelent. Az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás weboldalán további információk találhatóak a rendezvénysorozatról.

Fejlődik a magyar erdőgazdálkodás és már nincs sok hátra a hazai vadászkiállításig - Facsemeték a 2021-es Vadászati és Természeti Világkiállítás és az Ipoly Erdő Zrt. újonnan felavatott emlékerdejében Kismaros határában 2020 szeptember 17-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Javul a magyar erdőgazdálkodás helyzete

Szentpéteri Sándor az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára azt mondta, hogy az örökölt hagyományok alapján a minisztérium tavaly meghirdette ország fásítási programját. Ennek egyik első lépéseként úgy alakították az erdőtelepítési egységárakat, hogy vonzóvá tegyék az erdőtelepítéseket a gazdák számára. Azt is hozzátette, hogy ennek köszönhetően mostanáig 24 ezer hektárnyi erdő telepítésére érkezett be támogatási kérelem. Ezen kívül mintafásítási programot is indított a 22 állami erdőgazdaság, amelyben 550 hektárnyi erdőt telepítettek. Ez további 500 hektár telepítésével folytatódik - közölte az erdőkért felelős helyettes államtitkár.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás