Kevésbé igényes, mint a kukorica, kiemelkedő a szárazságtűrése, egységnyi mennyiségű szárazanyag előállításához nagyjából feleannyi vizet használ fel, mint a kukorica. Ugyanazon a termőhelyen aszályos körülmények között legalább 10-15 százalékkal haladta meg a cirok termése a kukoricáét. A cirok olyan helyeken is eredményesen termeszthető, ahol egyéb kultúrák egy átlagos évben nem, vagy csak alig termelnek nyereséget. „A jövő a cirokra fogad” - a Milánóban 2018. november 7-8-án tartott 2. Európai Cirok Kongresszus ígéretes témája mintegy 200 szakembert mozgósított a világ minden tájáról. Az Agro Napló anyaga számolt be arról, hogy két napon keresztül kutatók, termelők, feldolgozóágazat szereplői osztották meg egymással tudásukat és tapasztalataikat valamint tettek fel egymásnak kérdéseket. Abban mindenki egyetértett, hogy a cirokkultúra fejlesztése nagy lehetőség a gazdálkodók és az élelmiszeripar számára, hiszen ez a gabonaféle az összes olyan tulajdonsággal rendelkezik, amelyre szükség lesz a jövő gazdasági és környezeti kihívásai során a kontinensen.
Kecsegtető lehetőség a ciroktermesztés a gazdáknak - képünk Mezőhegyesen készült
A cirokágazatban érdekelt összes szereplő összehangolt munkájára van szükség ahhoz, hogy új és fenntartható piacokat találjunk. A termesztésben állandó mennyiséget és minőséget kell biztosítanunk – ez a szellemiség kell, hogy irányítsa tetteinket - mondta nyitóbeszédében Daniel Peyraube, a Sorghum ID Elnöke. Ez a felhívás a Kína által az amerikai cirokra bevezetett védővámok hatására is utalt, hiszen ezzel új lehetőség nyílik az európai ciroktermesztés előtt, és még inkább előtérbe helyezi az ágazat európai szervezeti fejlődésének szükségességét.
A cirokágazat szakértői által moderált, számos témát érintő tematikus műhelyekben elhangzott, hogy az európai cirok minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, amelyre a különböző piacokon szükség van.
A cirok genetikája folyamatos fejlesztés tárgya, így az új hibridek jobban tűrik a hideget és évről évre javul a hozamuk is. Ezek az új tulajdonságok a már a cirokban alapvetően meglévő egyéb előnyös tulajdonságokhoz társulnak - ilyen az alacsony inputanyag- és vízigény, illetve az erős ellenálló-képesség. A cirok számos többféle felhasználásra alkalmas, mint például az állati- vagy humán táplálkozás vagy a biogáz-előállítás. A cirok tehát mind a termelők, mind pedig a feldolgozók számára nagyon sokat ígérő növény.
Az Európai Cirok Kongresszus rendezvényen megvitatták a növény termesztésének kihívásait és lehetőségeit - képünk illusztráció
Válasz a KAP jövőbeni kihívásaira
A 2. Európai Cirok Kongresszus előadásain az éghajlat-változásról, a jövőbeni Közös Agrárpolitika célkitűzéseiről, a fenntarthatóságról, alkalmazkodó- és ellenálló valamint a versenyképességről azt bizonyították, hogy a cirokágazat fejlődése lehetséges választ adhat a kihívásokra. Ezt a meggyőződést a Sorghum ID is osztja, amely, kincstárnoka, Pierre Pagès mutatta be, mit tett eddig azért az egyesület, hogy a cirokból a jövő mezőgazdaságának egyik fontos növénye válhasson.
A cirok ugyanis olyan kulcsfontosságú tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek lehetővé teszik a többféle felhasználást.
Ezért vetnek egyre többen cirkot
A cirok jelenleg a világon az 5. legnagyobb területen termesztett gabonaféle. 5 különböző típusát termesztik, amelyek felhasználása a következő:
  • szemes (emberi fogyasztás, állati takarmány, bioetanol előállítás)
  • siló (állati takarmányozás)
  • cukor (emberi fogyasztás, bioetanol előállítás)
  • biomassza (biogáz előállítás)
  • szudáni fű (állati takarmányozás, biogáz előállítás)
[embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=rs9cpuCutE0[/embedyt]
Fontos, hogy a szemes cirok beltartalma hasonló a kukoricáéhoz, de kedvezőbb az aminosav-összetétele, illetve 1-3 százalékkal magasabb a fehérjetartalma. További előnye, hogy nem igényel olyan intenzitású növényvédelmet és tápanyag-visszapótlást, mint a kukorica. Kevésbé érzékeny a talaj minőségére. Emiatt olyan helyeken is eredményesen termeszthető, ahol egyéb kultúrák egy átlagos évben nem, vagy csak alig termelnek nyereséget. A termelők így kevesebb ráfordítás mellett biztonságosabban állíthatnak elő olyan terméket, aminek az ára eléri, de jellemzően inkább 10-20 százalékkal meghaladja a kukoricáét.
[embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=oySP92nJ3lY[/embedyt]

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás