„Csak ne fizessék ki a fiatal gazdát ebben a hónapban, jó lesz az novemberben is.” Furcsa, de sok nyertes fiatal gazda most azért foghatja a fejét, mert adózási formája miatt adóként már fizetheti is be a nyertes pénz egy részét. Jönnek a részletek!

A pályázati pénzek is bevételnek számítanak – csak a hitel és a kölcsön nem tartozik ebbe a körbe. Tehát adózni kell(ene) utána. Alább azt nézzük meg részletesen, hogy mi van akkor, ha valaki főállásúként „katázik”.

„Kamikaze akció katásként pályázni”

A kisadózók tételes adója, röviden csak KATA sok nyertes fiatal gazdának nem jön most jól. Aki ezt az adózási formát választotta (főállásúként) 2 évig nem is léphet vissza tőle. „Ha a kisadózó vállalkozás által a naptári évben elért bevétel meghaladja a 6 millió forintot, akkor a bevételnek a 6 millió forintot meghaladó része után 40 százalékos mértékű adót kell fizetnie” – olvasható a NAV tájékoztatójában.

Tanulság, hogy érdemes jól megválasztani a könyvelőnket, tanácsadónkat, és nem utolsósorban a pályázatírónkat!
 
Mit lehet tenni, ha katás vagyok?

Érdemes jó könyvelőt találni. De az is megoldás lehet, ha kérvényezzük a hátrébbsorolásunkat, hogy csak novemberben kerüljön ránk sor a kifizetések terén. Alanyi adómentességnél is felmerülhet azonban a kérdés, mi van akkor, ha az árbevételem a pályázati pénzzel együtt meghaladja az évi 6 milliós határt? Addig nincs gond, amíg a főtevékenységből származó (tehát ebbe a pályázat nem számít bele), áfakörös tevékenységek bevételei számítanak bele.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás