Előzze meg, készüljön fel rá. Ha már észleli a baljós jeleket, védekezzen! Az elmúlt napokban többen jelezték, hogy a barnuló, zsugorodó bogyókon már megjelentek a szürkerothadás, más néven a botritisz gomba, barnás-szürke, bársonyos penésztelepei.

Záporok, zivatarok és éjszakai lehűlésekkel tarkított, kánikulai napok követték egymást. Hasonlókat jósolnak a hét második felére is. Már eddig is sérültek a bogyók a lisztharmattól, napégéstől, jégveréstől, molyoktól, de most a hirtelen lezúduló csapadék, az eddig épségben megóvott bogyókat is kirepesztette. A bőrszövet sérülései kaput nyitnak a botritisznek. Csak megelőzéssel (preventíven) lehet védekezni ellene. Ahol már megjelent, ott érdemes a beteg szemeket, fürtrészeket eltávolítani, a bogyózó ollóval és a zöldmunkákkal alakítsanak ki szellős lombozatot. Érdemes kalcium tartalmú lombtrágyát is használni, mely erősíti a bőrszövetet, hasonlóan a rézhez.

Szürkerothadásos (Botrytis Cinerea) szőlőfürt

A darazsak és a szőlőmolyok rágása is elősegítheti a gomba behatolását. Az előző évektől eltérően, most nagy egyedszámmal gyűjti a nyerges szőlőmolyt, a budapesti fénycsapda. A tankönyvek szerint a hűvösebb, nedvesebb időjárást kedveli. A második nemzedék lárvái, a szemekbe rágnak, a tarka szőlőmolyhoz hasonlóan. A házilagosan elkészített, avagy a készen kapható darázscsapdákat jól ismerheti. Tegyen ecetet is az édes csalogatólébe, így nem fogja meg a háziméheket.

A sasadi fénycsapdába bőségesen repül az akácmoly második nemzedéke. Főleg a tavaszi generáció károsít, de a másodvetésű borsóban is kárt tehetnek. A hüvelyben a zsenge szemeket rágcsálják, szövedékszálaikkal és ürülékükkel szennyezik. A talajban telel át lárva alakban. Akácosok közelében nagyobb kártételre számíthatnak.

Ne hagyják magukra a letermett fáikat, bokraikat! A károsítók nem fejezik be a kártételüket a betakarítás után. A gyümölcsfertőző gombák nagy része a leveleket és a hajtásokat is károsítja. A lisztharmat, a varasodás, a peronoszpóra, a csonthéjasok levélbetegségei, a szürkepenész, néhány baktériumfaj késő őszig gondot okozhatnak, és a vesszőkön, fás részeken áttelelhetnek. A gyümölcsfák egy részénél most alakulnak ki a jövő évi termőrügyek. A beteg lombozatú növények kevesebb tápanyagot képesek előállítani, így kevesebb termőrügyet tudnak kialakítani. Ha most nem védekeznek, jövőre a kevesebb virágra és a beteg növényrészekről, a saját kertjükben, erősebb induló fertőzésre számíthatnak.

Forrás: gazdazona.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás