A „Földet a gazdáknak!” programhoz igénybe vehető 150 milliárd forintos keretösszegű hitelprogram segíti a földvásárlást. A gazdálkodók akár még az árverés kezdete előtt megtudhatják, hitelképesek-e, az úgynevezett hitelígérvények kiadása által. Jönnek a részletek!

A hitelígérvényről

A földműves őstermelők és földműves egyéni vállalkozók kedvező kamatozású forrásokat érhetnek el az MFB-NHP Földhitel Hitelprogramjában, amit a Budapest Banknál lehet igénybe venni. Mielőtt a licitre sor kerülne, a vásárló meggyőződhet hitelképességéről. November 5-e óta az érdeklődők a feltételeknek való megfelelésről ügyfélnyilatkozatot nyújthatnak be a Budapest Bank egyik fiókjához. A hitelről azonban csak az első árverést követően, november 16-tól lehet érdeklődni, és igényelni a bankfiókokban.

Adjon-vegyen földterületet a Magro.hu piactéren!
Böngésszen a földajánlatok között, töltse fel saját, eladó földjét, vagy alkudjon a meglévő ajánlatokra! Ha elakadna, keresse ügyfélszolgálatunkat!
Érdemes kérni a hitelígérvényt, megtudjuk, hitelképesek vagyunk-e?!
 

A hitelről

A legkisebb igényelhető hitelösszeg 3 millió Ft, ügyfelenként pedig nem haladhatja meg a 300 millió Ft-ot. Devizaneme forint, futamideje legfeljebb 20 év, és ezen idő alatt bármikor díjmentesen előtörleszthető. Kamatozása az első tíz évében fix 1,95%/év. Ezt követően pedig az akkor elérhető legmagasabb kamattámogatás mellett kaphatnak hitelt a hitelprogram résztvevői. A hitelt az ügyfelek egyszerűsített hitelbírálati eljárás keretében vehetik igénybe.

Amennyiben a hitelfelvevő a megvásárolni kívánt földrészlet haszonbérlője, vagy a földrészletre vonatkozó megkötött jövőbeni haszonbérleti szerződéssel, illetve megbízási szerződéssel rendelkezik, akkor a hitelfelvételhez szükséges sajáterő mértéke a földrészlet vételárának 10%-a. Minden más esetben a szükséges sajáterő mértéke a vételár 20%-a.

A hitel a futamidő alatt bármikor díjmentesen előtörleszthető.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás