2023. január 1-től módosult a „volt haszonbérlő" fogalma a földforgalmi törvényben. Az előhaszonbérleti sorrendben továbbra is kiemelt ranghelyen áll a „volt haszonbérlő", sőt, a mostani változással már hosszabb ideig hivatkozhat erre a ranghelyre. Eddig ugyanis, ha például egy haszonbérlet december 31-én lejárt, úgy a „volt haszonbérlői" ranghelyre legkésőbb a következő év január 1-ig hivatkozhatott.

A most életbe lépő változás értelmében azonban a volt haszonbérlőt a haszonbérlet megszűnését követő 1 évig megilleti majd a kiemelt ranghely. Amikor ez az 1 év letelik, azután is csak akkor nem tud hivatkozni erre az előhaszonbérleti ranghelyre, ha az eltelt 1 évben a földhasználatot (bejegyzett földhasználóként) egyébként maga a tulajdonos vagy a haszonélvező gyakorolta.

Földügyek és haszonbérlet: 2023. január 1-től már érvényes az új jogszabály a változásokkal - Fotó: Magro.hu, CSZS, Jászárokszállás

Fontos változások a szabályokban

Az úgynevezett spekulatív földszerzések visszaszorítása érdekében a szerződések vizsgálatakor a jövőben azt is meg kell nézni, hogy a vevő vagy az elővásárlásra jogosult milyen mértékben rendelkezik a föld megműveléséhez szükséges mezőgazdasági termelőeszközökkel, továbbá meg kell vizsgálni, hogy részükről a föld megszerzése – a már használatában álló földterületek elhelyezkedésére figyelemmel – elsősorban nem a továbbiakban előnyös elővásárlási vagy előhaszonbérleti jogosultság megszerzésére irányul-e - írta a NAK.

A földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartási rendezéséről szóló 2020. évi LXXI. törvényt (röviden: Foktftv.) érintő változás, hogy a tényfeljegyzéstől a megosztás átvezetése iránti kérelem benyújtásáig, az eddigi 90 nap helyett 120 nap áll rendelkezésükre a tulajdonostársaknak, hogy mindent elintézzenek, minden dokumentumot beszerezzenek, amit végül a földhivatalhoz majd be kell nyújtani az ingatlan megosztásának átvezetéséhez.

A módosítás azt kívánja elősegíteni, hogy minél több megosztási kísérlet vezessen eredményre és a bonyolultabb, összetettebb ügyeket is meg lehessen oldani. Ezzel a teljes megosztási folyamat újrakezdésével járó többlet terhektől mentesülhetnek a tulajdonostársak.

A földforgalmi törvény változásai: új szabályok a vételár vizsgálatánál

Az új szabályok alapján a helyben szokásos átlagos forgalmi értéket veszik figyelembe a vételár vizsgálatánál, nem pedig a föld jövedelemtermelő képességét. A szerződéskötés évét megelőző naptári év adásvételeit vizsgálják majd az átlagár megállapításához. Főszabály szerint települési szinten kell majd összehasonlítani a vételárakat (de nem kell figyelembe venni az állami földértékesítés vételárait).

A számítási módszertant a NAK dolgozza ki és az Agrárminisztérium hagyja jóvá. A helyben szokásos forgalmi érték – településenként - nyilvánosan is elérhető lesz a NAK honlapján. Fontos, hogy amennyiben a felek a föld valamilyen előnyös tulajdonságára hivatkoznak (pl. öntözhetőség, megközelíthetőség stb.), azt már előre, a szerződésben is indokolniuk kell.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás