A területalapú támogatás (SAPS) második részletéből az átutalások megkezdése óta a támogatásra jogosult gazdálkodók mintegy 90 százalékának összesen 135 milliárd forintot fizetett ki Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). 

Gyuricza Csaba közölte: a 2014-es területalapú támogatás első részletét, az előleget már tavaly megkapta a mintegy 170 ezer SAPS-támogatásra jogosult gazdálkodó, összesen mintegy 161 milliárd forintot. A fennmaradó mintegy 180 milliárd forintot a gazdáknak ez év június 30-ig kell megkapniuk az MVH-tól. A kifizetés várhatóan a hivatalos határidő előtt lezárul - vélekedett az elnök.

Hozzátette: a magyar gazdálkodók összességében a múlt évi területalapú támogatás révén megközelítőleg 340 milliárd forinthoz jutnak az unió Európai Mezőgazdasági Garancia Alapjából (EMGA). Így összesen egy-egy gazdának hektáronként 69 805 forint fajlagos támogatás fizethető ki. A második részletben a gazdák hektáronként mintegy 35 ezer forintot vehetnek kézhez.

Gyuricza Csaba elmondta: az MVH vezetését március elején vette át. Meglátása szerint a hivatalban sok jó szakember dolgozik, de a szervezet megérezte, hogy az elmúlt időszakban nem volt első számú vezetője. Jelezte: az MVH számára most a legnagyobb kihívást az új uniós agrártámogatási rendszer - a Közös Agrárpolitika (KAP) reformjából adódó változások - magyarországi adaptációja jelenti. Ehhez kell igazítani ugyanis a szervezet - mint kifizető ügynökség - működését.

Ez azt jelenti - emelte ki az MVH elnöke -, hogy már április 1-jétől az új módszereket kell alkalmazni, mert ekkor kezdődik a gazdálkodók egységes (támogatási) kérelmének benyújtási időszaka. Most mindent ennek rendelnek alá a hivatalban. Jövő héttől kezdődik az az intenzív képzési folyamat, amely felkészíti az apparátust e feladat elvégzésére. Példaként említette, hogy a folyamat részeként készítik fel a falugazdászokat arra, hogy segítséget tudjanak adni az ügyfeleknek az egységes kérelem benyújtásához.

Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás