Európai Uniós támogatással indul az árvízvédelmi kockázatot jelentősen csökkentő árvízvédelmi beruházás az Alsó-Tiszán és a Hármas-Körösön. 45 ezer ember alhat nyugodtabban.

Az árvízvédelmi kockázatot csökkentő, 12 milliárd forintos költségvetésű beruházás indult uniós támogatással az Alsó-Tisza mindszenti és a Hármas-Körös torkolati szakaszán - közölte Kozák Péter, a regionális vízügyi igazgatóság vezetője pénteken a Magyar Távirati Irodával. A hírt az Agrotrend oldala hozta le.

Árvízvédelmi beruházás az Alföldön
A tervek alapján 2019 novemberére befejeződnek a fejlesztések. A munkák célja az elöntési kockázat és a védekezési költségek csökkentése a térség településein. Baks, Szentes, Apátfalva, Mindszent, Szegvár lakosai nyugodhatnak meg, mikor elkészül az építkezés. A cél az itt élő több mint 45 ezer ember biztonságának javítása - mondta Kozák Péter.

A Tisza bal partján Mindszent környékén mintegy 5,4 kilométer hosszúságban a mértékadó árvízi szintnek megfelelően, mintegy 120 centiméterrel emelik majd meg a töltéskoronát, ezzel párhuzamosan a töltéstestet is megerősítik, a mentett oldalon 1:4, a vízoldalon 1:3 lejtésű rézsűt kialakítva. A védekezési munkálatok elősegítése érdekében üzemi út is épül. Hasonló munkálatok kezdődnek a Hármas-Körös bal partjának torkolati szakaszán 4,3 kilométer hosszúságban - közölte a szakember.

Árvízkapu épül a Dong-éri-főcsatorna és a Sámson-Apátfalvai-főcsatorna torkolatánál, így ezek után a magas vízszintek idején a csatornák töltéseit nem éri árvízi terhelés. Annak érdekében, hogy a térségben összegyűlő belvizet árvizek idején is át tudják emelni a Tiszába, az igazgatóság 40 mobilszivattyút is vásárol - folytatta Kozák Péter.

A fejlesztés része a korábbi árvizek idején megsérült Mindszent I. szivattyútelep és az ahhoz kapcsolódó, a töltést keresztező és jelenleg már árvízi kockázatot jelentő műtárgyak elbontása, valamint a Mindszent II. szivattyútelep felújítása és kapacitásának bővítése - mondta Kozák Péter.

A vízszint az elmúlt években a jelentősen megváltozott időjárási viszonyok miatt fokozatosan emelkedik és ezért vált szükségessé a magasabb gát. Ez pedig nagyban javítja az árvízi biztonságot, és jelentősen csökkenti a védekezési költségeket azokon a szakaszokon, ahol mindezt elvégzik.

A projekt zárása 2019-re várható. Az árvízvédelmi beruházás munkáit igyekeznek úgy elvégezni, hogy a lakosságot a lehető legkisebb mértékben zavarja. A szivattyúk segítségével nem csak az árvíz, de a belvíz ellen is sikeresebben lehet védekezni és költséghatékonyabbá válik a vízgazdálkodás.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás