Sorsdöntő fordulat előtt áll a magyarországi állattenyésztés, mivel a következő hetekben dőlnek el a magyar állattenyésztési támogatási jogcímek és feltételek a 2015-2020 közötti időszakra. Erről cserélnek véleményt a szakemberek október 29-én tudományos tanácskozáson Budapesten - közölte a Magyar Állattenyésztők Szövetsége, az egyik szervező az MTI-vel pénteken.

A Tenyésztés-szervezés Magyarországon: múltunk és jövőnk című konferencia fő védnöke Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, szervezői a Magyar Tudományos Akadémia Állattenyésztési, Takarmányozási és Gyepgazdálkodási Tudományos Bizottsága, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége közleményében kiemeli: a húsmarha-, és a juhágazat szempontjából sorsdöntő, hogyan alakulnak a legeltetéses állattartásnak nyújtott támogatások.

A szervezők szerint a sertéságazatnak meg kell felelnie a megváltozott állatjóléti előírásoknak és szembe kell néznie a globalizált genetikára alapozott tömegtermeléssel is. A tejkvótarendszer megszűnése jövőre a tejágazatnak is komoly próbatételt jelent.

Változás állhat be a sertéstenyésztésben is

Továbbra is egyre fokozódó problémát jelent az ágazatok külföldi tenyésztő cégeknek való kitettsége - írja a közlemény, hozzátéve: a tejtermelés és a sertéshús-előállítás mintegy 50-60 százalékban külföldi genetikától függ, a baromfi esetén pedig még ennél is rosszabb a helyzet.

A külföldi függés csökkentésének egyetlen lehetséges módja a nemzeti keretek között történő tenyésztés megerősítése, a magyar tenyészállatokkal előállított állati termékek arányának növelése - olvasható a tájékoztatásban.

"Válaszút előtt áll a magyar állattenyésztés. Nem mindegy, hogy a külföldi genetika szimpla végfelhasználója lesz, vagy sikerül olyan nemzeti tenyésztési programokat megvalósítani, amelyek életképes alternatívát tudnak nyújtani az olcsó tömegáru előállításával szemben" - idézi a közlemény Wagenhoffer Zsombort, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatóját.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás