Beindult a kereskedés a vidéki nagybani piacokon. Az új évvel új árak és friss termények is érkeztek. Továbbra is megtalálhatóak az importból származó gyümölcsök a standokon, ezekről következzen most néhány árinformáció.

Körte ára: a nem jelölt fajtájú körtét Miskolcon 290 forintért, míg Debrecenben 400 forintért kínálták a kereskedők. Előbbi lengyel, utóbbi olasz importból származott.

Szilva ára: az Olaszországból hozott japán típusú szilva 450 forintba került Miskolcon.

Szamóca (eper) ára: Miskolcon a görög import szamócáért 1850 forintot kértek a kereskedők kilónként.

Csemegeszőlő ára: Debrecenben 700, Miskolcon 770 forintot kellett fizetni a spanyol fehér csemegeszőlőért, míg a szintén spanyol piros csemegeszőlő 830 forintba került Miskolcon.

Kecskeméten és Debrecenben már 380 forintért is lehetett citromot vásárolni

Citrom ára: a spanyol citrom Kecskeméten 380, Miskolcon 410, míg a török citrom Debrecenben 380 forintért volt kapható.

Mandarin ára: az Olaszországból hozott mandarin Debrecenben 200, Miskolcon 260 forintba került, míg a spanyol import mandarin Kecskeméten 240 forintos áron volt megvásárolható.

Narancs ára: Kecskeméten a görög vérnarancs 200, Debrecenben a szintén görög narancs 200, Miskolcon a spanyol narancs 270 forintért lehetett a vásárlóké.

Grapefruit ára: a török import grapefruit Debrecenben 350, Miskolcon 480 forintos áron volt kapható.

Kivi ára: a Görögországból behozott kivi Debrecenben 250, az olasz kivi Miskolcon 420 forintba került.

Banán ára: a Dél-afrikai Köztársaságból importált banán Debrecenben 330 forintért lehetett a vásárlóké, az ecuadori banánt Kecskeméten 400 forintért adták, a kolumbiai banán pedig 320 forintbr került Miskolcon.

Ananász ára: Debrecenben 500 forintos áron mérték a Costa Ricaból behozott ananászt, eközben miskolcon a dél-afrikai ananászért 550 forintot kellett fizetni.

Mák ára: az Európai Unióból származó mák ára 900 forint volt Miskolcon.

Forrás: AKI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás