Függőleges farmok létrehozásába fektet Kanadában a McCain Foods cég. A tervek alapján világszerte, zárt környezetben, egész évben fognak termeszteni, akár a városok közepén is. Ezzel a lehető legfrissebb termékeket tudják majd kínálni vásárlóiknak költséghatékony, fenntartható technológiát alkalmazva. A nemzetközi McCain Foods vállalat, amely elsősorban burgonyából készült termékekre specializálódott, jelentős beruházást hajtott végre egy kifejezetten vertikális farmokkal foglalkozó cégbe, a TrueLeaf-be – írja a Magyar Mezőgazdaság.
A függőleges farmok a városokban is lehetővé teszik a gazdálkodást
„A függőleges farmok olyan mezőgazdasági rendszerek, melyek lehetővé teszik a növénytermesztést a városok szívében, vagy épp olyan elszigetelt helyeken, melyek időjárási körülményei nem teszik lehetővé a vetést, aratást a szabad ég alatt a szokott módon" - írja a TrueLeaf közleménye.
A cég kiemelte, hogy fejlesztéseikkel nagymértékben csökkenteni lehet a szállítási és csomagolási költségeket, minimalizálhatóak a veszteségek, mindezt fenntartható módon oldják meg zárt térben, ráadásul egész éven át.
Max Koeune, a McCain Foods vezérigazgatója szerint a cég az elmúlt 60 évben élen járt a mezőgazdasági technológiák kifejlesztésében és alkalmazásában egyaránt. Ennek szellemében alakították ki a stratégiájukat a következő évekre is. A TrueLeaf-fel együttműködve új trendeket, sőt új normákat fognak bevezetni, elsősorban a környezetvédelem és a hatékony növénytermesztés érdekében - mondta.
Komoly lehetőségeket rejt a függőleges farm megvalósítása
A TrueLeaf jelenlegi farmjai nagyvárosok centrumában helyezkednek el, így, ahogy ők írják „a farmtól, a villáig” környezetbarát, gazdaságos és pontosan nyomon követhető, friss élelmiszereket tudnak kínálni a vásárlóiknak. A vállalat jelenleg kiskereskedelmi láncokban értékesít, illetve több vendéglátóegység beszállítója.
Egy olyan nagy múltú multinacionális cég segítségével, mint a McCain Foods, jóval magasabb szintre emelhetjük a működésünket. Első lépésként biztos vagyok abban, hogy gyors terjeszkedés várható Kanada-szerte, de reméljük, hogy a világon is egyre több helyen jelenünk majd meg friss, helyi termesztésű termékeinkkel - tette hozzá Gregg Curwin, a TrueLeaf alapítója és igazgatója.
[embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=VBhTyNbJE6A[/embedyt]

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás