Túl vagyunk a nyár, és az év felén is, de bőven vannak még programok a mezőgazdaságban érdekeltek, és agrárkedvelők számára is ebben az évben. Összeszedtük, hogy milyen események lesznek a következő időszakban. Érdemes beírni a naptárba, hogy a munkák mellett hol szeretnénk jelen lenni. Segítünk!

Szentlőrinci Gazdanapok – július 31. – aug. 2.

Változatos programok várják az érdeklődőket, a pavilonok mellett lesz Nagy Talajművelő Show, díjugrató verseny, Nemzeti Vágta előfutam, traktoros ügyességi verseny, szakmai fórumok és zenés, táncos fellépők is.

Helyszín: Szentlőrinc – Baranya megye

5. Csólyospálosi Traktorverseny - augusztus 8.
Nem egy hagyományos traktoros program várja az érdeklődőket. Az akadály-, erőhúzó és gyorsulási verseny mellett női futamra és tombolára is sor kerül.
Helyszín: Csólyospálos, Bács-Kiskun megye
4. Hajdúsági Expo és Traktorhúzó Európa Kupa – augusztus 13-16.

Ízelítő a hangulatból, a tavalyi traktorhúzó versenyről:

http://www.youtube.com/watch?v=Ubdxelws4P0

 

Helyszín: Hajdúböszörmény – Hajdú-Bihar megye

Rákospalotai Falunap – augusztus 15. Szokatlanul hangozhat, hogy a fővárosban falunapot, traktoros felvonulást rendeznek, pedig idén formabontó módon, és hagyományteremtő szándékkal Rákospalotán megrendezik az első falunapot. Délután 1 órától estig programok, traktoros versenyek várják a kicsiket és felnőtteket is. További részletekért kattintson!>> Helyszín: Budapest – XV. kerület
24. Farmer Expó – augusztus 19-22.

1993 óta minden évben megrendezik, idén sem hagyják az érdeklődőket program nélkül. A mezőgazdasági vonatkozás mellett a vadászat, halászat szerelmeseinek is érdemes kilátogatnia. A kiállításon helyet kap 10. alkalommal a HORTICO Zöldség-Gyümölcs-Kertészeti Szakkiállítás is.

Helyszín: Debrecen – Hajdú-Bihar megye

3. Harsányi Szürkemarha Fesztivál – aug. 15.

A szürkemarhák mellett szerephez jutnak a gépek is, amelyeket helyben gyártanak. Különböző játékok, bemutatók, ételkóstolók, koncertek, tűzijáték színesítik a programot.

Helyszín: Harsány – Borsod-Abaúj-Zemplén megye

20. Magyar Borok Útja Rali – aug. 28-30.

Ahol a rali, a gasztronómia a mezőgazdaság és a turizmus találkozik. A 100 indulási helyből 90 már elkelt, 10%-uk női versenyzőkből fog állni. A boros rali 3 nap alatt 3 borvidéket (Tokaji, Egri, Mátrai) jár körbe. A verseny mellett ügyességi feladatok, pálinka- és borfelismerés is lesz.

Kaposvári Állattenyésztési Napok – szept. 4-6.

Kilencedik alkalommal rendezik meg a Kaposvári Egyetem berkein belül az állattenyésztők egyik legkedveltebb rendezvényét. A 3 napos eseményen idén Törökország lesz a díszvendég. A Pannon Lovasakadémia által a lovak szerelmeseinek is lesz alkalmuk tájékozódni. A gyermekeknek lesz gazdaudvar, ahol kipróbálhatják a vetést, de simogathatnak állatokat is.

Gazdag Gazda Konferenciasorozat – szept. 7-10-16-22.

2015-ben második alkalommal kerül megrendezésre a konferenciasorozat, ami idén az agrometeorológia és az éghajlatváltozás mezőgazdaságra gyakorolt hatásának fontosságáról fog szólni. A napokat Dr. Gyuricza Csaba, az MVH elnöke nyitja, akit neves előadók és tapasztalt cégek szakemberei követnek sorban. Figyelem, a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött! Díja augusztus 11-ig 3500 Ft, utána 5500 Ft. Részletes program és jelentkezés: http://www.magro.hu/konferencia/

Helyszínek: Budapest, Kaposvár, Berettyóújfalu, Szeged

Mit termesszek, hogyan? Többek között erre is választ kap a Gazdag Gazda Konferenciasorozaton!

 

XXV. Jubileumi Országos Döntő Szántóverseny – szept. 19.

Idén is összemérik erejüket az ügyes traktorosok. A szántóversenyek már július óta tartanak, a jubileumi döntő szeptember 19-én, szombaton lesz. Fővédnöke Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter lesz.

Helyszín: Kenderes – Jász-Nagykun-Szolnok megye

OMÉK – szept. 23-27.

Váratlanul jött a hír az év első felében, hogy az eddig megszokottak ellenére előbb, 2015-ben is megrendezik az OMÉK-ot Budapesten. Ne feledje tehát, és mostmár írja be naptárába, ha szeretne ide ellátogatni.

Helyszín: Hungexpo, Budapest

Van tudomása egyéb programról? Írja meg, és közzétesszük!

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás