Mobil ivartalanító állomás kezdte meg működését a Felzárkózó Települések programban érintett falvakban. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat által indított Felelős állattartás program során a nemkívánatos szaporulat megelőzésére a legszegényebb településeken tartott kutyák helyben történő ivartalanítására is lehetőség nyílik. A térítésmentes ellátás keretében egyúttal kombinált oltást és az azonosításukhoz szükséges chipet is megkapják az ellátásra behozott kutyák. 

Mobil ivartalanító állomást adtak át a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaburán a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Felelős állattartási programjának részeként. Az eseményen Ovádi Péter, a nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos azt mondta, hogy a kóbor állatok számának csökkentése csak ivartalanítással érhető el. Farkas László, a mintegy 3200 lakosú Tiszabura polgármestere szerint a településen rendkívül nagy problémát jelent a több 100 kóbor kutya.

Mobil ivartalanító állomás kezdte meg működését a Felzárkózó Települések programban érintett falvakban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által indított Felelős állattartás program részeként

Több ezer kóbor kutya kérdését oldhatja meg a mobil ivartalanító állomás

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat sajtóközleménye szerint a legszegényebb településeken több ezer kutya nincs beoltva és csippel ellátva. A kerítés nélküli porták miatt folyamatos problémát jelent az ellátatlan szaporulat, amely közbiztonsági és járványügyi veszélyt is jelent. Több településen az iskolai késések hátterében is az áll, hogy a gyerekek az utcában kóborló kutyák miatt nem tudnak továbbmenni. A programban eddig több mint 800 kutyát ivartalanítottak és 250-et fogadtak örökbe, emellett a szemléletformálásra is nagy hangsúlyt fektetnek.

Útra kel a szolgáltatás és az állomás

Az elmúlt hetekben 10 helyszínen sikeresen zajlott a mobil ivartalanító állomás próbaüzeme. A tervek szerint mobil állatorvosi ellátás hetente két helyszínen lesz előzetes igényfelmérés után. Egy alkalommal átlagosan 20 kutyát tudnak helyben kezelni - közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szakemberei mobil ivartalanító állomással állítanák meg a kóbor kutyák szaporodását

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás