Gombafertőzéseknek ellenálló búza- és kukoricafajták nemesítésén dolgoznak a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. szakemberei több kutatóintézettel és mezőgazdasági céggel együttműködve, a 740 millió forintos összköltségű projektet az unió is támogatja.

Mesterházy Ákos, a program tudományos vezetője kedden Szegeden az eredményeket bemutató konferencián elmondta: olyan búza fajtajelölteket nemesítettek, amelyeknek nincs szüksége vegyszeres védelemre. Hozzátette, jó úton halad a rezisztencia, valamint a termőképesség és a minőség összehangolása is. A programban a kutatók vizsgálták a különböző fajták más fertőzésekkel - sárgarozsda, levélrozsda és levélfoltosság – szembeni ellenálló-képességét és a szárazságtűrését is – közölte a professzor.

Mesterházy Ákos rámutatott, rövid távon a búza- és kukoricafajták szűrését és a megfelelő növényvédelmi technikák kiválasztását kell elvégezni, hosszú távon azonban a leghatékonyabb és leginkább környezetkímélő megoldás az ellenálló fajták nemesítése és termesztése.

Gombabetegségeknek ellenálló kukoricafajták nemesítésén is dolgoznak Szegeden
 

Elmondta, egy átlagos évben Magyarországon 15-17 millió tonna gabona terem, mintegy 800 milliárd forint értékben. A termesztett fajták és hibridek nagy része fogékony a Fusarium-fajok, illetve az Aspergillus flavus fertőzésre – mondta a professzor. Így a járványos években a fertőzések okozta értékcsökkenés több tízmilliárd forintos nagyságrendű, miközben az alapanyag termesztésen keresztül veszélyezteti az élelmiszeripar, az élelmiszerellátás és az egész állattenyésztés és húsipar biztonságát – közölte a szakember.

Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára előadásában kifejtette, az agrárkutatás hosszú távú feladat, amelyben az állami szerepvállalás megkerülhetetlen. Ezért is kezdett bele a kormányzat az agrárkutató-hálózat átalakításába.

Hozzátette: az ágazat sajátosságai miatt a mezőgazdaságban az innovációt is jelentős részben közfeladatnak kell tekinteni. A politikus kiemelt feladatnak nevezte a kutatói utánpótlás biztosítását, amelyhez évek következetes munkája és kellő anyagi megbecsülés szükséges.

Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás