Hirdetés
Guinness-rekord almaevésből Budapesten
A 2014-es év sem telhetett el magyar Guinness-rekord kísérlet nélkül. A Semmelweis Egyetemen több mint ezer ember evett egyszerre almát, ezzel megdöntve az eddigi rekordot, amit 840 ember tartott.
A rekordkísérletet Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára vezette fel beszédével, melyben elmondta, hogy míg régebben 30 kilogramm almát fogyasztott el egy ember évente, addig mostanra ez a szám 15 kilogrammra csökkent, pedig a mennyiségre nem lehet panasz, sőt, a magyar alma minőségében sem találni kivetni valót. (érdekesség, hogy a magyar gyümölcstermesztés 60 százalékát az almatermesztés adja ki és még így is egyre kevesebb almát fogyasztunk)
A magyar alma minőségére nem lehet panaszTörök Krisztina, az Országos Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója elmondta, hogy a rekordkísérlet egy, az egészséges táplálkozással kapcsolatos, zöldség és gyümölcsfogyasztást ösztönző kampány csúcspontja.
Hirdetés
Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora azt hangsúlyozta, hogy az egyetem életében mindig is fontos volt az egészséges életmód hirdetése és minden egyéb, ami az egészség megőrzését, a prevenciót szolgálja.
Egyen Ön is sok almát, hogy egészséges legyen, és ezzel is támogassa a hazai almafogyasztást!
Forrás: MTI
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés