Az optimista várakozások ellenére gyengült a hazai GDP-növekedés üteme a második negyedévben, amiért a mezőgazdaság és a naptárhatás okolható. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) e héten publikált adatai, de még csak első becslése szerint idén a második negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 3,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ezzel együtt az első 6 hónapban a GDP volumene 3,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Sok elemzőt és a piacot is meglepték a viszonylag kedvezőtlen számok, mivel általánosan 3,6 százalékos bővülés volt várható. Csak abban lehettünk biztosak, hogy az első negyedéves 4,2 százalékos bővülési ütem nem tartható., de a lassulás mértéke sokakat csalódással töltött el.  
Lassuló magyar GDP
  Az első adatok szerint a gyengülésért a mezőgazdaság és kisebb mértékben az ipar, valamint az úgynevezett naptárhatás okolható, míg a piai alapú szolgáltatások felfelé húzták a számokat. Naptárhatásnak nevezzük egy vizsgált és az ahhoz viszonyított időszakban eltér a munkanapok száma. Most is ezt tapasztalhattuk, mivel három munkanappal kevesebb volt a második negyedévben az egy évvel azelőttihez képest. Egyébként a naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint az előző év azonos időszakához viszonyítva 3,6%-kal nőtt a bruttó hazai termék volumene. A várakozások szerint a harmadik negyedévben a gazdasági aktivitás újból 4 százalék körüli erősödhet, amely így éves átlagban 3,9 %-ot érhet el.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás