Tavaly Olaszországban komoly olajfapusztulást okozott az a betegség, ami most Spanyolországban ütötte fel a fejét. Mindenféle biztonsági óvintézkedés ellenére tehát a betegség továbbterjedt, a jövőben akár hazánkba is elérhet.

Tavaly Mallorca szigetén lokalizálták először a baktériumot, amely a Xylella fastidiosa névre hallgat. Később Olaszország területén összesen egymillió olajfát kellett kivágni a betegség terjedésének megállítása érdekében, ami már önmagában komoly negatív hatással volt az unió olivaolaj-termelésére.

Nem csak az olajfák, minden gyümölcsfa veszélyben van az új vírus miatt
 

Most azonban – minden óvintézkedés ellenére – a betegség továbbterjedt és már Ibizán is komoly károkat okozott. A fertőzés egyébként a szúró-szívó rovarok, például kabócák, szúnyogok révén terjed. A fertőzött fák és növények pedig tovább tudják fertőzni a mellettük lévő társaikat.

A könnyű terjedés miatt egy uniós szabály szerint a fertőzött egyedek 100 méteres körzetén belül minden növényt meg kell semmisíteni. A legutóbbi megjelenéskor 100 olaj- és mandulafán azonosították a baktériumot és ezért mintegy 2000 növényt kellett elpusztítani.

Az MTI információi szerint a Baleár-szigeteken 20 ezer hektár mandula-, 10 ezer hektár olajfa-ültetvény található, valamint kétezer hektár szőlő, amelyeket fenyegethet a kór.

Az Európai Unión belüli első fertőzéseket egyébként a dél-olaszországi Puglia tartományból jelezték 2013 októberében. A baktériumot azóta Spanyolországon kívül Franciaországban is észlelték. A betegség terjedése komoly kockázatot jelent az unió olívaolaj-termelésére is.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás