Szinte alig fagyott a télen. Most viszont várható, hogy a legalább két-három héttel korábban lehet virágzás. És márciusban, áprilisban a hajnali fagyok kárt okoznak. Már előre lehetett félni tőle, és többen a mai napig tartják magukat ahhoz, hogy a korábbra várható gyümölcsfavirágzás miatt a következő két hónapban sorra fagykárt szenvedhetnek a fák. Akadnak viszont fogások, amelyekkel védekezhetünk.

Sokan nem tudják, hogy a réztartalmú permetszerek akár egy héttel is lelassíthatják a növények fejlődését. (Ez nyáron és ősszel is működik, miként most a rügypattanás idején szintén.) Tehát a következő hetekben a kajszin, őszibarackon, mandulán egyébként is szinte kötelezően elvégzendő lemosópermetezéssel a fagykár kialakulása ellen is tehetünk. A rezes permet mérsékelheti a meleg miatt korán fakadó bimbók fejlődését.

A fagy leginkább a virágzás során károsít, illetve a néhány napos-hetes kicsi termések is nagyon érzékenyek még a mínusz 1-2 Celsius-fokos hidegre (Fotó: Pixabay)

Védekezni akkor tudunk, ha nem a szél hozza a fagyot

Az igazi fagykár elleni védekezés fogásait azonban az előbbi megoldás sem képes pótolni. A fagy leginkább a virágzás során károsít, illetve a néhány napos-hetes kicsi termések is nagyon érzékenyek még a mínusz 1-2 Celsius-fokos hidegre. Védekezni akkor tudunk, ha nem a szél hozza a fagyot, hanem az úgynevezett kisugárzásos lehűlést éljük meg: ez a csillagos, tiszta, szélmentes éjjeleken-hajnalokon okoz a talajfelszínen és felette 2-3 méter magasságig fagyokat.

Ekkor szokás védekezni a fák, a fa- és szőlősorok között kisebb tüzek gyújtásával, a nedvesebb gallyakat, leveleket rárakva többméteres füstös légréteget kialakítva. Óriási mécsesek és gyertyák is kaphatók, amelyek akkora hőt termelnek, hogy néhány fokos hideget képesek a fagypont fölé emelni. Amikor mínusz 3-5 fokra hűl a levegő, a fagyvédelmi öntözéssel jégréteget alakíthatunk ki a fákon, vesszőkön, rügyeken. Ez kissé macerás dolog, mert a leghidegebb éjszaka kell akár több órán át is szinte permetszerűen öntözni a fák ágait.

A megtermékenyült virág és az apró terméske a legérzékenyebb

A lényeg, hogy a jégréteg szigetel, kisebb mínuszok ellen megvédi a rügyet. A jegesedés, a fagyás folyamata is hőt termel: amikor a víz megfagy, vagyis kristályosodik, akkor hő keletkezik. Persze a mikrocseppes öntözéssel is vigyázni kell: ha túl vastag jégréteget alakítunk ki, a fák ágai egyszerűen letörnek, megrepednek a nagy súly alatt.

Azt is érdemes tudni, hogy a még bezárt rügy mínusz 4-5 fokig nem nagyon károsodik. A bimbókba zárt porzó, bibe mínusz 2-3 fokig egészen jól tűri a hideget. A virágzás alatt álló fák mínusz 1-2 fokot bírnak, de mínusz 5-6 fokos hidegben már akár 50-60 százalékos is lehet a fagykár. A megtermékenyült virág és az apró terméske a legérzékenyebb, bennük már a mínusz 1-2 fok is súlyos kárt okoz.

(Forrás: szabadfold.hu)

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás